A Publicus Intézet reprezentatív mintán mérte fel az egészségügy megítélését, az eredményeket az Index vette észre.

A felmérés főbb megállapításai:

Tíz megkérdezettből heten elégedetlenek az állami egészségüggyel, ez hibahatáron túli növekedés a fél évvel ezelőttihez képest.

A megkérdezettek kétharmada szerint az állami egészségügyben tapasztalt állapotok az utóbbi években romlottak.

A válaszadók több mint fele az elmúlt pár évben fizetett hálapénzt, és majdnem felük a várólisták megkerüléséért (is).

Tíz megkérdezettből majd' hat szerint a kormány felelős a kialakult állapotokért, és kétharmad akár vizitdíjat is hajlandó lenne fizetni, ha javulna az egészségügy állapota.

Mindenki elégedetlen

Az összes vizsgált társadalmi csoport elégedetlen az egészségügyi rendszerben tapasztalt állapotokkal, leginkább a bizonytalan szavazók (78 százalék), és a 30-44 év közöttiek (79 százalék) - legkevésbé a Fidesz szavazók (49 százalék, 48 ellenében)

A megkérdezettek kétharmada (66 százalék) szerint az állami egészségügyben tapasztalt állapotok az utóbbi években romlottak. Míg fél évvel ezelőtt ebben a kérdésben pártokon átívelő egyetértés mutatkozott, most a Fidesz szavazók többsége (46 százalék, 40 ellenében) szerint javultak az állapotok.

Tíz megkérdezettből majd' hat szerint (56 százalék) a kormány felelős a kialakult állapotokért, négy százalékpontos növekedés a fél évvel ezelőtti mérésekhez képest. Most már a pénzhiány került a második helyre az okok sorában, (11 százalék említette), míg az ellenzék, a korábbi kormányok felelősségét kevesebben (7 százalék) látják súlyosnak.

A válaszadók kétharmada (63 százalék) akár vizitdíjat is hajlandó lenne fizetni, ha a befolyó pénzt az állam az egészségügy fejlesztésére fordítaná. Ebben a kérdésben teljes egyetértés mutatkozik minden vizsgált társadalmi csoportban, és mindenhol hajlandó lenne fizetni a többség.

További részletek itt.