A szabad felhasználású Diákhitel1-et több mint 20, a képzési költségekre fordítható Diákhitel2-t pedig csaknem 20 százalékkal többen vették fel idén - mondta el Magyar, akit idén neveztek ki a központ vezetésére.

Jelenleg 177 ezer élő szerződése van a központnak, idén eddig több mint tízezren éltek a kedvezményes hitelfelvételi lehetőséggel - tette hozzá.

A vezérigazgató szerint a bővülés annak köszönhető, hogy a szülők és a diákok egyaránt felismerték, a diákhitel sokkal inkább támogatásnak minősül, mint klasszikus értelemben vett hitelnek.

Az alacsony kamat - a Dikákhitel1 esetében 1,99 százalékos, a Diákhitel2 pedig kamatmentes - mellett családtámogatási kedvezmények is vannak: a diákhitellel rendelkező édesanyáknak második gyermekük születésekor a hitel felét, a harmadik gyermek születésekor pedig a hitel teljes összegét elengedik - emlékeztetett.

Magyar Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy aki még a téli szünet előtt szeretné megkapni a Diákhitel1 teljes féléves összegét, ami 350 ezer forint, annak november 15-ig kell ezt igényelnie.