Egyre több elbocsátást jelentenek be Magyarországon

Sokan jelentkeztek be a munkaügyi központokba februárban, így valószínűleg a KSH is romló adatokat közöl majd március 28-én. Már 676,5 ezren vannak a regisztrált álláskeresők.
NAPI, 2013. március 22. péntek, 17:08
Fotó: Napi.hu

Az előző hónapok romlása után 2013. februárban sem változott a munkaügyi tendencia Magyarországon: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss számbavétele szerint 28 ezerrel, 676,5 ezer főre nőtt a regisztrált álláskeresők létszáma. Ráadásul ez a létszám 30 ezer fővel magasabb az egy évvel korábbinál is. A helyzet februári romlása felülmúlta az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) által előzőleg becsültet is. A kutatók március elején publikált modellszámítása szerint ugyanis a regisztrált álláskeresők száma januárhoz képest 22-23 ezer fővel nőhetett.

Nemcsak támogatott állások vannak

Mindez úgy következett be, hogy nőtt a szabad álláshelyek száma. Februárban ugyanis a munkáltatók összesen 22,7 ezer fős új munkaerőigényt jelentett be a foglalkoztatási szolgálathoz. Ez a létszám az előző hónaphoz képest 10,4 százalékos növekedés. Ezek 49,3 százaléka valamilyen módon támogatott munkaerőigény volt. Az NFSZ összesítése szerint a hónapban 55,8 ezer üres állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, amelyek közül december 31-én 26,9 ezer maradt betöltetlen.

A helyzet kitartóan rossz

A legtöbb álláskereső továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, e két megye a teljes állomány 23 százalékát adja. A férfi álláskeresők száma a februári zárónapon mintegy 363,4 ezer fő volt, az állástalanokon belül 53,7 százalékot tettek ki. Ugyanekkor a nők kevesebben, 313,2 ezren szerepeltek a nyilvántartásban.

Iskolai végzettség tekintetében a legfeljebb általános iskolát végzettek 282,8 ezres létszáma az álláskeresőkön belül 41,8 százalékot jelentett, míg középfokú végzettséggel 361 ezer (53,4 százalék), felsőfokúval pedig 32,8 ezer fő (4,8 százalék) rendelkezett. Az idei második hónapban 325,4 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, negyedük álláskeresési, a többség pedig szociális támogatásban részesült.

Februárban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 15,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív munkanélküliségi szint pedig 10,2 százalékos értéket mutatott. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron rendelkezik, nem sokkal rosszabb a helyzet Budapesten, Vasban és Pest megyében.

MInden kilencedik pályakezdő

A nyilvántartásban 77,5 ezer pályakezdő szerepel, azaz arányuk 11,4 százalék. A legtöbb fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben tartották nyilván, de e két megye mellett még jelentős a Hajdú-Biharban regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is. A pályakezdő álláskeresők 36,1 százalékának legfeljebb 8 általános, 20,7 százalékának szakiskolai, szakmunkásképző, 14,7 százalékának gimnáziumi, 22,3 százalékának szakközépiskolai, technikumi, 6,3 százalékának felsőfokú iskolai végzettsége van.

A hónapban kissé mérséklődött a csoportos létszámleépítés keretében elküldeni szándékozottak száma is, most 15 cég összesen 1,15 ezer ember elbocsátását jelezte, az előző havi 1,5 ezer fő után. A legtöbb létszámcsökkentéssel érintett munkavállalót továbbra is Pest és Békés megyében jelentették be a foglalkoztatók. A cégek tevékenysége szerint a legtöbb munkavállalót a feldolgozóiparban és a kereskedelemben, gépjárműjavításban tevezik elküldeni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2013.03.23 18:45

@labandy: Bizony,bizony visszajön.És jólakottan böffögve meséli majd hogy mekkora esze volt hogy elment,és milyen kariert futott be és most mekkora a nyugdíja.És te kedves barátom,korgó gyomorral fogod hallgatni és kopogó szemekkel nézed ahogy tolja le a torkán három nyeléssel egy heti nyugdíjad értékét.
No,és ő az igazi magyar,mert szíve hazahuzta.
Te ....meg egy luzer vagy,mert hát maradtál.
No,meg én is,mert én is maradok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

labandy, 2013.03.23 18:36

@Zodiakus: ...nehogy haza jöjjenek, itthon semmi szükség nincs rájuk. Az ajtót becsapták maguk mögött, vissza út nincs. Tetszik nem tetszik eszi nem eszi nem kap mást. Ide hűtlen magyar ne tegye vissza a lábát, soha többet. akik kimentek azok német, arab, pigicek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.03.23 18:33

@kibic2014: A kulcsot kinek,kiknek adjuk???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kibic2014, 2013.03.23 16:18

@Zodiakus: Az utolsó kapcsolja le a villanyt és csukja be az ajtót.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogyu, 2013.03.23 15:52

@Archer58: Ezt érdemes is tanulmányozni, hiszen ez fejenként 13.333 Ft támogatást jelent.

Az állam max. 100 ezer forintig ad támogatást (nem szakképzett minimálbér 97.000) az alábbi megoszlás szerint:

- 25 év alatti, 55 év feletti, valamint nem szakképzett munkavállalónál a bruttó bér 14,5 %-a (14.500)
- tartósan állást kereső személy, 25 év alatti pályakezdő,valamint kisgyermekesek után 28,5 % (28.500)

Ugyancsak sok részmunkaidős kellett ahhoz, hogy kijöjjön a 13.000 Ft átlagérték.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html