A Fidesz, ahogy 2010-ben, most is biankó-csekket kér a választóktól, nincs valódi programja - mondta Pápa Levente, a Bajnai Gordon vezette pártszövetség gazdaságpolitikusa. Felidézte, hogy a kormányfő szerint a Fidesz programja úgy foglalható össze: "folytatjuk". Véleménye szerint azonban az emberek nem szeretnék, hogy az elmúlt négy év kormányzása folytatódjon, mivel az beruházási és növekedési válságot okozott, növekvő szegénységhez, jövedelmi különbségekhez és tömeges elvándorláshoz vezetett.

Az Együtt-PM-es képviselőjelölt azt mondta: amit a Fidesz elképzeléseiről tudni lehet, az a tíz pont, amelyet Orbán Viktor pártelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara e heti rendezvényén meghirdetett.

Pápa a tervet növekedésellenesnek nevezte, mondván: az emberek megtakarításaiból finanszírozná az államot, a költségvetés hiányát, ez pedig kevesebb bankbetéthez és tovább szűkülő hitelezéshez vezetne. A pontok között szerepel a bankrendszer tulajdonviszonyainak megváltoztatása, hogy a szektor legalább fele magyar kézben legyen. Az ellenzéki politikus szerint viszont a döntően külföldi tulajdonú bankrendszernek köszönhető, hogy a válság alatt nem kellett adóforintokból megmenteni a bankokat, míg egy főként állami bankrendszernél ez történne.

A teljes foglalkoztatottság céljáról azt mondta: fantazmagória, ha pedig a közmunkaprogram bővítését érti alatta a miniszterelnök, akkor csak kiadásként értelmezhető, mivel a közmunka nem termel hozzáadott értéket. Pápa szerint a kormányfő által meghirdetett újraiparosítás a múlt visszahozása, ugyanis a modern gazdaságok alapvetően a szolgáltatásokra építve növekednek, az Orbán-kormány viszont a kínai termelési modellt akarja követni, és Európa "összeszerelő üzemévé" akarja tenni Magyarországot.