Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy ember kihűlt a szabad ég alatt, és már nem tudták megmenteni - olvasható a Magyar Szociális Fórum közleményében, amelyet a hvg.hu idéz.

A szervezet ennek apropóján arra is emlékeztetett, hogy a fagyhalál az elmúlt télen kétszáz áldozatot szedett, 2016-2017 telén pedig 190 ember halt meg hipotermiában. Ezt az adatot csak azután adta ki a magyar állam, hogy a bíróság a Város Mindenkié társadalmi szervezet keresetére a bíróság kötelezte erre.

Az MSZF azt is írta, tudomásuk szerint a mögöttünk álló években több esetben börtönbüntetéssel sújtottak olyanokat, akik kényszerhelyzetükben gallyat és fát loptak erdőkből, hogy odahaza befűthessenek, és családjuknak ne kelljen fagyoskodniuk.

Forrás: Shutterstock