Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár korábban Orbán Viktor miniszterelnök tiltotta, hogy az állami vezetők jutalmat vegyenek fel, Trócsányi László igazságügyi miniszter döntése szerint a tárcánál minden dolgozó - így a miniszter és a négy államtitkár is - 200 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt, valamint járulékokkal 12 100 forint értékű ajándékot kapott év végén. A 150 dolgozó megajándékozása összesen 150 millió forintba került.

A lap szerint a legtöbb pénzt a Belügyminisztériumban osztották el: az 1280 dolgozó év végi juttatására csaknem 524 millió forintot költöttek járulékokkal együtt, ami azt jelenti, hogy egy főre átlagosan 408 ezer forint jutott. A Honvédelmi Minisztériumnál a 661 dolgozó kap külön juttatást, idén 45 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványt kapnak. A nemzetgazdasági tárcánál az alkalmazottak 150 ezer forint rekreációs programra felhasználható ajándékot kaptak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban két jogcímen is osztogatták az év végi pluszjuttatásokat: egyrészről a dolgozók a "kulturált munkahelyi megjelenés biztosítása" érdekében hetvenezer forintos ruhapénzt, valamint 130 ezer forintnyi ajándék Erzsébet-utalványt kaptak. A Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériumánál is volt osztogatás: tízezer forintnyi Erzsébet-utalványban fizetett pulykapénzt kapott a 2182 fős állomány, 2045-en pedig egyszeri százezer forintos jutalmat is adtak. Összesen tehát 226 millió forint ment el erre a célra. Kérdéseinket elküldtük a Földművelésügyi Minisztériumnak is, ám nem válaszoltak.

Más minisztériumok dolgozói csak irigyelhetik ezt a bőséges karácsonyi ajándékot, hiszen a Lázár János vezette Miniszterelnökség, a Szijjártó Péter irányította Külgazdasági és Külügyminisztérium vagy a Rogán Antal alá tartozó Miniszterelnöki Kabinetiroda alkalmazottai egy forintot sem kaptak. Nem vesz fel jutalmat Orbán Viktor sem - írja a lap.

Frissítés: Lázár János tárcája osztott jutalmat

A Miniszterelnökség azon munkatársai, akik jogviszonya 2017. augusztus 31. napját megelőzően jött létre 250 ezer forint, míg azon munkatársak, akik jogviszonya 2017. szeptember 1. napját követően jött létre 100 ezer forint értékű Erzsébet utalványt kaptak - tájékoztatta a Lázár János vezette minisztérium a 444.hu-t. Lázár János miniszter decemberben döntött arról, hogy Erzsébet utalványban részesülhetnek a tárca dolgozói, amelyeket december 14-ét követően vehettek át a munkatársak.

Az Erzsébet-utalvány a karácsonyi időszak slágerterméke az állami szektorban: összesen 30 milliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési utalványokra. Az árban benne van a 2,7 millió érintett utalványának összege, valamint az eljuttatás és a gyártás költsége is.