Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Parragh László szerint változatlanul a munkaerőhiány hat a keresetek dinamikus emelésére, ugyanakkor vállalatmérettől is függ az emelés mértéke, a kis- és középvállalkozásoknál a minimálbér és a garantált bérminimum nyolc-nyolc százalékos emelése a meghatározó, míg a nagyvállalatok többet tudnak a bértömegre fordítani - idézi a lap cikkét az MTI.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke lapnak azt mondta, két számjegyű béremelést javasolnak a vállalati bértárgyalásokon, az eddig kötött megállapodások sikeresek, tíz százalék feletti 2019-es keresetnövelést rögzítenek. Jellemzően a következő hónapokban írják alá a megállapodásokat.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke elmondta, szintén két számjegyű bérfejlesztés elérése a céljuk, ám figyelembe veszik a vállalatonként eltérő lehetőségeket. Megjegyezte, hogy a bérajánlásra nem hivatkoznak a tárgyalások során, mivel a minimálbér-megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség - amelynek a Vasas is tagja - nem írta alá.

A lap úgy tudja, jövő héten szerdán kezdődnek az állami cégek bérfejlesztésével kapcsolatos egyeztetések, első lépésben a munkáltatók és a szakszervezetek között, ezt követően születhet megállapodás a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán.A 2017-ben kötött, három évre szóló egyezség értelmében idén 5 százalékkal emelkednének a bérek az állami vállalatoknál, ám abban egyetértenek a felek, hogy a munkaerő megtartása érdekében ennél magasabb mértékre van szükség.