El kell törölni a kötelező eredetvizsgálatot!

A GVH a túl magas költségek miatt megfontolandónak tartja az eredetvizsgálat eltörlését.
NAPI Online, 2008. november 6. csütörtök, 09:09
Fotó:

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint túl drága és nem eléggé hatékony a gépjárművek eredetvizsgálata - írja a Népszabadság. A rendszert a 2000-es évek elején vezették be azzal a céllal, hogy segítségével visszaszorítsák az autólopásokat. Ezen a téren hozott is némi eredmény az eredetvizsgálat, de eközben indokolatlanul nagy költséggel terheli az autósokat - véli a GVH. A versenyhivatal szerint az állam túlságosan széleskörűen vezette be a vizsgálatot és az azt végző szervezeteket nem versenyeztette meg. Indokolatlanul magas árakat ismertek el igazgatási, szolgáltatási díjként.

Az autólopások száma ugyan visszaszorult az elmúlt években, ám a lízingcsalások ellen - amelyekből ötször több történik manapság, mint öt évvel ezelőtt - nem véd az eredetvizsgálat. Mivel ezeknek az eljárásoknak az eszközparkja sok vállalkozásnál megvan, ezért a GVH szerint piaci alapokra kellene helyezni az eredetvizsgálat szolgáltatását, ami az árakat mérséklő versenyhez vezethetne. Emellett meg kell fontolni a eredetvizsgálat kötelező jellegének eltörlését, ami ugyan a lopások kisebb növekedésével járhat, de sok kiadást megtakaríthat az autósoknak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

töhü, 2008.11.06 11:09

És akkor mi lesz szegény Pintér bácsi köreivel, akit milliárdosok lettek ebből az elmebeteg tök fölösleges baromságból? És ki fizeti vissza a sok szerencsétlennek, akiket egy idióta rendelet kötelezett pénzt dobni ki az ablakon?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html