Elbocsátások is jöhetnek a nyugdíjasok miatt - meglepő adatok

Már kihirdették a nyugdíjas szövetkezetekről szóló jogszabályt, így elvben nincs akadálya, hogy július elsejétől már működjön ez a foglalkoztatási forma. Az idősebbek közül sokan (ma még) elzárkóznak attól, hogy ilyenbe belépjenek, de – mint az Azénpénzem.hu kiszámolta – a feltételek elég meggyőzőek.
K. Kiss Gergely, 2017. június 28. szerda, 14:36

Kihirdették a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról szóló törvényt, amely július elsején lép hatályba. Elvben tehát nincs akadálya, hogy akár néhány nap múlva alakuljanak ilyen szövetkezetek - értékelnek a portálon.

A szövetkezetek alapításáról és egyéb részletekről a Polgári törvénykönyv rendelkezik. A jogszabály szerint a szövetkezet létesítő okirata az alapszabály, amelynek elfogadásához legalább hét személy egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges. Vagyis: akár 7 nyugdíjas is alapíthat ilyent. Ám legalább 10 tag lehet a célszerű, mert így egy fő lehet nem nyugdíjas is, hogy teljes állásban foglalkozzon például a munka szervezésével, a könyvelési és egyéb feladatokkal.

Variációk a nettó keresetre

A nyugdíjas szövetkezetek - állapította meg a Policy Agenda - egyes területeken enyhíthetik a munkaerőhiányt, de egyúttal bérlenyomó hatásuk is lesz. A munkáltatónak kifejezetten érdeke lesz keresni ezeket a szövetkezeteket, ha azok garantálni tudják a biztos munkaerőt. A normál foglalkoztatottak számára viszont mindez kedvezőtlen bérhelyzetet vagy akár elbocsátást is jelenthet. A számok mindenesetre (lásd a táblázatot) meggyőzőek. A nyugdíjasok is sokkal jobban tudnak majd keresni szövetkezeti formában, mint úgy, hogy önállóan vállalnak munkát.

A 3 százalékos pénzbeli egészségbiztosítási járulék megfizetésére csak az a nyugdíjas köteles, akinek a nyugdíjfolyósítása szünetel. A közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjai után (szemben a sima nyugdíjasokkal) nem sújtja a cégeket a szakképzési hozzájárulás. Mindezt az Azénpénzem.hu figyelembe vette a táblázatban, ám hangsúlyozzák, hogy a szochó kedvezményt tapasztalataink szerint sok cégnél nem veszik figyelembe.

A garantált bérminimum terhei és a nettó kifizetés (forint)
Kézhez kapMunkáltató fizet összesen
2017.2018.2017.2018.
Munkavállaló107 231120 099199 144219 429
Önállóan munkát vállaló nyugdíjas*114 488128 226188 144**206 720**
Nyugdíjas szövetkezet tagja137 063153 510161 250180 600
Forrás: Azénpénzem.hu számítás

* nyugdíj mellett csak a versenyszférában lehetséges
** a bruttó 100 ezer forintig érvényesíthető szociális hozzájárulási kedvezménnyel

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bahnsteig_Eins, 2017.07.01 22:48

@gulyasgyula: "fizezzél", azaz "fizettél". Igen, MÚLT IDŐ. Mikor fizettél, szavazhattál is, nyugger. Most, hogy nem fizetsz, meg nem is tettél félre, mert nem fűlt a fogad a takarékoskodáshoz, tehát csak kitartatod magad, ingyenélőként, a dolgozó társadalommal - akkor ne válassz már nekünk még kormányt is, ingyenélő NYUGGER! Örülj, hogy kitartunk!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gulyasgyula, 2017.07.01 22:35

@Bahnsteig_Eins: ...Kicsit vissza lehet venni a hangon ."".A szüleidet nyuggerezd """ és kakkor beszél ha annyi adót és járulékot fizezzél mint én vagy sok nyugdíjas társam ..Különben nem a nyugdíjasok tehetnek róla hogy a FIATAL TÁRSADALOM NEM KÉPES KIÁLNI MAGÁÉRT=== ..H A K E L L T Ü N T E T ÉSS EL ,, == S Z T Á J K K A L K I H A R CO L NI == a béremelést ...Gyáva banda vagytok ..Én három alkalommal nyomtam életembe a főnök kezébe a szerszámot hogy innen lehet folytatni ..Magassabb is a nyúgdíjam mint sok fiatal fizetése ..Ha az ismerős nyugdíjas berátaim közzül egy is olcsón akar dolgozni az nem áll meg előttem ..Egy volt kollégám már dolgozik NETTÓ 280 ezer forintér ....Tessék utánna csinálni ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.06.28 22:37

El a szavazati jogot a nyuggerektől, vagy visszapaterolni őket dolgozni! Ingyenélők ne válasszanak kormányt a dolgozó társadalomnak!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2017.06.28 15:40

@Csarlsz:
Azért mert te azt hallod, hogy nincs elég munkaerő, attól még a valóság más.
A hazugságot nem fogadom el, és kiderült, a nyuggerek csinálják a feszkót.
A nyuiggerek legyenek nyuggerek. Én is azt mondom, hogy aki dolgozott eleget, az pihenjen.
De aki dolgozott, és fizetett adókkal. És ha már nyugdíjban van, pihenjen.
Aki dolgozott, megérdemli a pihenést!
De ha nyugdíjba ment, akkor ne dolgozzon!
A nyugdíj a megérdemelt pihenés. Akkor pihenjen. Főleg a befizetett járulékokkal arányosan, és ne politikai alapon.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Csarlsz, 2017.06.28 15:20

@tarTosPista: Milyen alapon veszi Ön a bátorságot, hogy így gyalázkodjon? Lépten nyomon azt hallani nincs elég munkaerő, most meg az lesz a baj ha lesz, persze a Napi.hu-nak sem volt semmi ami jó lett volna mióta nem a ballibek vannak hatalmon.. Ez a van sapka, nincs sapka. 48,5 fél évet dolgoztam, nem tervezem, hogy még újra munkába álljak, de ez idő alatt fizettem a járulékokat, beteg sem voltam kikérem magamnak, hogy kurva nyuggernek nevezzen minket, nyugdíjasokat. Az Ön hozászolásából az következik, ha valaki eléri a nyugdíjkorhatárt le kell lőni, vagy felakasztani?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html