Kádár Tamás, a Sziget főszervezője szerint most mindenek előtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről. A nemzetközi példákat elemezve minderre több megoldás látott már napvilágot, vannak országok, ahol külön jogszabályokkal is támogatják, szabályozzák ezt a folyamatot.

"Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe" - mondta Kádár, aki hozzátette, hogy bár elindultak az egyeztetések a kormányzattal az esetleges segítségről, az iparágat érintő mentőcsomagról és a különféle szakmai szervezetek régóta egyeztetnek többfajta vészforgatókönyvről, de konkrét eredményre még nem jutottak a fesztiválszervezők a döntéshozókkal.

Egyelőre a Sziget türelmet kér.

Azonban az biztos, hogy sokat jelentene, ha azok a látogatók, akik már megvásárolták elővételben a jegyet, ezt a jövő évi fesztiválra való befektetésként kezelnék - tette hozzá Kádár.

A magyar kormány a szerdai ülésén jutott arra döntésre, miszerint a nagy rendezvényekre vonatkozó korlátozások érvényben maradnak, 2020. augusztus 15-ig az 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani.

A Sziget fesztivált tavaly több mint félmillió ember látogatta meg, a költségvetése 10,8 milliárd forint volt.