Elektronikus jegyrendszer - a projektet elvehetik a BKK-tól

A főváros az állammal közösen fejezi be a budapesti elektronikus jegyrendszer projektet - közölte Tarlós István főpolgármester kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2018. december 4. kedd, 22:56
Fotó: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

A főpolgármester elmondta: megegyezett Pintér Sándor belügyminiszterrel, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, hogy a főváros projektje rákapcsolódik a nemzeti elektronikus jegyrendszerre. A projektet valószínűleg elveszik a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) - tette hozzá.

Tarlós István azt mondta: az állammal közösen fejezik be a projektet, ami "által még jobb lesz, mint lett volna". A projekt 2021-re készen lesz - tette hozzá.

A főpolgármester kiemelte: a projekt "nem dőlt be", hét fázisából négy teljesült. Pénzügyi veszteség nem keletkezett, az eszközök itt vannak és a jövőben felhasználhatók, a BKK csak teljesítéseket fizetett ki - mutatott rá.

Tarlós szerint azt tudták, hogy nem problémamentes a projekt, de azt nem tudták, hogy a BKK vezetése húzza az időt. Azt mondták folyamatosan nekünk, hogy van probléma, de a megoldás küszöbén állnak - közölte, megjegyezve: november 9-én azt jelentették neki, hogy a kivitelezővel megegyeztek, majd néhány nap múlva kiderült, hogy ez az egész nem igaz, és egyébként a kivitelező hibájából fel kellett mondani a kiviteli szerződést, mert a finanszírozási szerződés került volna veszélybe.

A CEU (Central European University) Budapestről Bécsbe való átköltözéséről is kérdezték a műsorban Tarlós Istvánt, aki elmondta, az ügy nem az ő kompetenciája.

HOZZÁSZÓLÁSOK