Újabb árrobbanás fenyegeti a szegényebb családokat és a nyugdíjasokat

Az utóbbi hónapokban nagyjából 20 százalékkal drágultak a burgonyafélék, a friss zöldségek és gyümölcsök. Ráadásul a leghétköznapibb termékek ára akár másfél-kétszeresére is nőtt az egy évvel korábbihoz képest. S ezzel még nincs vége, a májusi mostoha időjárási körülmények miatt az eper és a korai cseresznye is 20-30 százalékkal drágulhat a tavalyihoz képest - számolt be a Magyar Hang.
Domokos László, 2019. június 13. csütörtök, 13:45
Fotó: Shutterstock

A KSH fogyasztói kosarában 26 százalékos súllyal szerepelnek az élelmiszerek, így a szegényebb családok és a nyugdíjasok számára még sosem volt ilyen drága a nagybevásárlás, mint most. A GfK Hungária felmérése szerint a brutális áremelkedés ellenére is a nyugdíjasok veszik a leginkább a zöldséget és a gyümölcsöt. Egyetlen jó hír van csupán a sok rossz között: a szakértők szerint elértük a drágulási hullám tetejét, és júniustól már csökkenésnek indulnak az árak - írta a hetilap.

Ráadásul nem mindegyik idényáras terméknek tett be a rendkívül csapadékos időjárás, zöldborsóból például rekordtermés várható. Még a közép- és késői érésű cseresznyefajtáknál sincs minden veszve: ha a következő napokban megszűnnek a nagy esőzések, akkor jó minőségű termés várható - mondta Ledó Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

A meggy is drágulhat, mert abból is kevesebb termés várható. Ráadásul akácmézből is feleannyi lesz, mint egy átlagos évben, mert a lehető legrosszabbkor érkezett a csapadék, az esőben a méhek nem tudtak kirepülni.

Ledó szerint almából, körtéből egyelőre átlagtermés várható idén, őszibarackból és kajsziból pedig biztos, hogy több lesz a tavalyinál. A zöldségfélék közül a szabadföldi káposzták szezonja jön, ezeknek pedig kifejezetten jól jött a sok csapadék. Paprikából, paradicsomból és uborkából eddig fűtött fólia- vagy üvegházasat vásárolhattunk, a paprika esetében három hét múlva várható az igazi árcsökkenés. A paradicsomot azonban aggódva figyelik a szakértők, mert nem volt elég napsütés, alacsonyabbak a szárak, mint tavaly ugyanilyenkor.

A burgonya, a hagymafélék és a gyökérzöldségek eddig azért voltak drágák, mert már csak tárolt maradt belőlük, tavaly pedig az aszályos időjárás miatt eleve rossz volt a termés, nemcsak nálunk, hanem Európában is. Most már azonban hamarosan megjelennek a friss, szabadföldi zöldségek, és ezek ára a tavalyi szint körül mozoghat.

A jövőben a húsoknál is drágulásra kell számítani. Kínában ugyanis megjelent a gyorsan fertőző afrikai sertéspestis, ezért az állomány jó részére kényszervágás várhat. Az élő sertés ára csak az idén átlagosan közel 30 százalékkal emelkedett Magyarországon, és ez előbb-utóbb begyűrűzik a végtermékek fogyasztói árába is - állapította meg Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. A tőkehúsoknál nagyobb áremelkedésre lehet számítani, mert a húsalapanyag önköltségi részesedése nagyobb.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2019.06.15 17:00

@laci_52:
Lassan már faluhelyen a fehéreknél sincs kiskert!
Régen nem kellett krumplit, kukoricát, babot, stb. venni minden megtermett (anyumnál ma is így van, kijárok hozzá kapálni). Most meg nagyon sokan (falun is) a zöldségesbe járnak és vartyogna, hogy nem elég a nyugdíj!
A jó k... anyátokba, kapáljátok meg a kertet és busásan elég lesz!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

amerika, 2019.06.15 16:18

@laci_52: Inkább az van, hogy a jó minőségű magyart eladják jó pénzért máshol, nekünk meg behozzák a szemetet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2019.06.13 23:09

@na4: Ez az, nem rinyálni kellene, hanem termelni! Valaha krumpliból, hagymából, fokhagymából, babból, lencséből és még egyéb zöldségekből is önellátók voltunk, ma már mindegyiknek a java részét importáljuk, ettől a magas ár. Tiszta vicc, hogy hazánkban az európai országok közül az egyik legmagasabb a megművelhető földterület aránya, mégis sokféle nálunk megtermelhető zöldségféléből importra szorulunk. Olyan magasak az árak, hogy nem hiszem, hogy veszteséges lenne a termelés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Papuska54, 2019.06.13 17:25

@Mekelekke: Az előbbire még nem volt példa, inkább az utóbbi a valószínű!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.06.13 17:02

Megy a vég nélküli rinyálás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html