Elemzők: nem lesz itt egyhamar kamatemelés

A monetáris kondíciók nagyon lassan, fokozatosan szigorodhatnak csak a következő időszakban a beérkező új makrogazdasági adatoktól függően, az MTI által megkérdezett elemzők emellett úgy vélték: leghamarabb 2020 második felében emelheti az alapkamatot a jegybank.
Domokos Erika, 2019. június 25. kedd, 17:37
Fotó: Napi.hu

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az infláció a következő hónapokban meredeken csökkenhet döntően az üzemanyagárak alakulása miatt, míg az év második felében az igen alacsony importált infláció hatására enyhülhetnek az inflációs alapmutatók is, így a maginfláció és az adószűrt maginfláció.

A monetáris kondíciók normalizálása azonban feltehetően lassú és fokozatos lesz, mivel egyrészt az infláció egyelőre kontrollálhatónak tűnik, így nem indokolt a gyorsabb ütemű szigorítás, másrészt a külső monetáris feltételek érdemben enyhültek, mivel a meghatározó jegybankok ismét lépéseket tettek a lazítás irányába. Az EKB és a Fed is kamatcsökkentést helyezett kilátásba. Így arra számít, hogy a testület alapesetben negyedévente az új Inflációs jelentéssel egy időben dönt a likviditásbővítő deviaswap állományok további csökkentéséről, valamint a kamatfolyosó kismértékű emeléséről. Az alapkamat legkorábban a jövő év második felében emelkedhet Suppan Gergely szerint.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője a monetáris szigorítás elmaradását úgy értékelte, hogy a monetáris tanács egyelőre nem aggódik az inflációs folyamatok gyorsulása miatt, amelyet a belső kereslet dinamikus növekedése magyaráz. Az európai konjunktúrával kapcsolatos negatív várakozások és a külföldi jegybankok korábban vártnál lazább politikája is alacsonyabb inflációt jelez.

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője is azt emelte ki, hogy a külső környezet változásával időt nyert az MNB, a második féléves adatok függvényében fognak a továbbiakról dönteni, és az alapforgatókönyv a laza monetáris kondíciók fenntartása. A friss inflációs jelentés módosításai arra utalnak szerinte, hogy az testület "továbbra sem fog a kamatemeléssel sietni". Hozzátette: a külső monetáris politikai környezet a lazítás felé mozdult az elmúlt időszakban, ez a jegybank számára némi mozgásteret jelenthet, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a hazai inflációs nyomásról, mely az első számú probléma lehet a következő negyedévekben.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője közölte: amennyiben a 2020-as inflációs előrejelzések a jelenlegihez képest nem mutatnak romlást, úgy valószínűsíthető, hogy a következő hónapok inflációs számaitól függetlenül a monetáris kondíciók a harmadik negyedévben is változatlanok maradnak. Ezen mozgástér kihasználását az EKB és a Fed politikájában bekövetkezett fordulat is segíti.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője jelezte, hogy a jegybankárok már régóta nem az alapkamat esetleges módosításával befolyásolják a monetáris feltételeket. Hozzátette: az MNB a kommunikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy lassulhat az inflációs ütem. Szeptemberig szinte biztos nem lép a magyar jegybank a K&H elemzője szerint, a következő döntés pedig attól függ, hogy milyenek adatok érkeznek. A nemzetközi környezet egyelőre laza monetáris politikával kalkulál a nagy központi jegybankok részéről, ez pedig azt valószínűsíti, hogy a magyar jegybank is apró lépésekkel haladhat. A kilátások alapján 3,5 százalékos éves átlagos infláció várható az idén - írta Németh Dávid.

HOZZÁSZÓLÁSOK