Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hitelezők és az adósok, a megszorítások és a növekedés, a fegyelmezett gazdálkodás és a szolidaritás, illetve az európai egység és a nemzetek önállósága ellentétpárjaiban foglalja össze Európa, ezen belül az eurózóna dilemmáit a BBC elemzése. Az ezekre adott válaszok döntik el, hogy a monetáris unió túléli-e a jelenlegi válságot vagy a csütörtökön elfogadott intézkedéscsomag ellenére szétporlad.

Visszafizethetetlen adóssághegy

Akárcsak az USA vagy Nagy-Britannia, Európa is hatalmasra duzzadt magán- és államadóssággal küszködik, amelynek nagy része visszafizethetetlen. A kérdés ezért az, hogy mekkora részt kell ebből leírni, és ki fizesse a számlát. Az eurózóna adóssága menedzselhető lenne, ha egyenletesen oszlana el a tagországok között, ám ez nem így van. A héten elfogadott megállapodás értelmében a magánhitezők elengedik görög követeléseik felét, de végül hasonló lépésre kényszerülhetnek Írország, Portugália, Spanyolország és Olaszország esetén is.

A veszteséget legnagyobb részt az európai bankoknak kell állniuk, amelyek - főként ha nem csupán görög kötvényeiket kell majd leértékelniük - emiatt állami tőkeinjekcióra szorulhatnak. Mivel azonban az eladósodott országok erre képtelenek lesznek, végül Németországra és a többi kevésbé kiszolgáltatott államra hárulhat a pénzügyi rendszer életben tartásának terhe.

A nagy örvény

Ahogy a világon mindenütt, Európában is azzal szembesültek az államok, hogy a recesszióban és az azt követő gyenge növekedésben elszálltak adósságaik. A dél-európai országok esetén ez azzal jár, hogy csak elfogadhatatlanul drágán kapnak új hiteleket. Ezért Németország és az Európai Központi Bank (ECB) nyomására spórolásba - adóemelésekbe és kiadáscsökkentésekbe - kezdtek, ami viszont Európa-szerte agyonvágja a GDP növekedését.

Ez fokozza nehézségeiket, ami újabb megszorításra kényszeríti kormányaikat, s ezzel bezárul a kör, vagyis az Európát lehúzó örvény. Hogy segítsen, az ECB 1,5 százalékos alapkamata csökkentésén gondolkodik és vásárolja a bajban lévő országok állampapírjait, hogy a pluszkereslettel leszorítsa azok hozamát. Ez viszont gyakorlatilag pénznyomtatást jelent, ami az infláció elszállásának veszélyével jár.

Németország és néhány más jobb helyzetben lévő ország növelhetné kiadásait, hogy élénkítse az eurózóna növekedését. Ezzel azonban azt kockáztatnák, hogy a befektetők előbb-utóbb az ő kötvényeiket sem vásárolnák. Németországban - amely jelenleg olcsón jut pénzhez - történelmi okok miatt az eladósodás és az infláció növelése tabunak számít.

Irgum-burgum

A németek szemében a válság oka egyszerű: a dél-európai országok kihasználva az euró bevezetését követő olcsó hitelt, nyakra-főre költekeztek. Most itt az ideje, hogy rendet tanuljanak, ezért alkotmányukba be kell venniük az eladósodást korlátozó szabályokat. Ezzel azonban több baj is van. Az első, hogy már a korábbi, maastrichti kritériumokat sem lehetett betartatni - mások mellett például Németország is megszegte azokat.

Másrészt ami igazságos lehet mondjuk Görögországgal szemben - amelynek kormányai éveken meghamisították a költségvetési adatokat, eltitkolva, hogy nem képesek teljesíteni az eurózónához tartozás feltételeit -, igazságtalan lenne Spanyolországgal szemben. Utóbbi fegyelmezetten gazdálkodott a válság előtt, ám az ingatlanpiacán kialakult buborék kipukkadt, amire az eurótagság miatt - mintegy önhibáján kívül - nem tud devizája leértékelésével válaszolni.

A helyzet hasonló az USA Michigan államáéhoz, amely az amerikai autóipar összeomlása miatt került gödörbe. Európa azonban nem teheti meg azt, amit az ottani szövetségi kormány, nevezetesen, hogy a más államokban begyűjtött adókból segít Michigannak kifizetni a munkanélküliségi-segélyeket és rehabilitálni az autógyártókat. Egy ilyen újraelosztás terhe megint csak Németországra nehezedne leginkább.

A világ túl bonyolult

A német választó úgy gondolja, hogy a második világháború utáni gazdasági csoda az erős devizának, a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásnak és az exportoffenzívának köszönhető. Az nem fér a fejébe, hogy Németország sikere, a más országokkal szemben elért külkereskedelmi többlete egyben a jelenlegi válság egyik oka is, mivel mások hitelből finanszírozták külkerhiányukat. A német cégek az elmúlt évtizedben annak köszönhették őrizhették meg világpiaci pozíciójukat, hogy az eurózóna déli tagállamainak erőtlensége gyengítette az eurót.

Ha a német gazdaság kikerülne euró védőernyője alól, akkor a feltámadt márka semmi perc alatt a csillagos égbe erősödne, kivégezve ezzel a német exportot. A déli országok devizái eközben elértéktelenednének, ami óriási inflációhoz vezetne, a megugró megélhetési költségek pedig legalább olyan fájdalmasak lennének lakosságaiknak, mint azok a megszorítások, amelyek ellen most oly elszántan tiltakoznak.

Az unió senkié

A problémának ezt a mélységét nem igazán képesek felfogni a nemzetállamokban élő emberek, ezért erre alapuló érdekeiknek alig van nyílt politikai képviseletük. Senki sem beszél Európa nevében, ehelyett az uniós projekt a nemzeti kormányok dolga, amelyek zárt ajtók mögött döntenek a közös ügyekről, és a folyamat a saját szuverenitásukból veszítő, civakodó nemzetek konfliktussorozataként jelenik meg.

Ez félszívűség, széthúzás válság idején veszélyes. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke megpróbált a közös érdekek képviselőjeként fellépni, ám ő a tagállamok alkudozásaként nyerte el posztját, ezért az állam- és kormányfők könnyen félretolták. Ha az európai polgárok választották volna meg, talán nagyobb esélye lett volna a válság közös megoldásáért küzdeni.

Az európai közvélemény azonban nagyon messze van attól, hogy megértse: saját életének elemi feltételei is egymástól kölcsönösen függő nemzetek gazdasági viszonyainak függvényei, nemzetek feletti összefüggések eredői. Ezért hiányzik az euró megmentéséhez szükséges nagyobb gazdasági és politikai integráció támogatása. Úgy tűnik, erre a politikai alapproblémára nem lehet megoldást találni.