Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A képviselők 19 igen és hat ellenszavazat mellett fogadták el az büdzsét, amelynek kiadási főösszege 55 milliárd 753 millió forint, bevételi főösszege pedig 47 milliárd 227 millió forint.

A nem működési bevételi hiány kezelésére a tavalyi évi maradványból 6 milliárd 527 millió forintot használnak fel, amelyhez 2 milliárd forint értékpapírt-hasznosítási bevétel is társul. Hitelfelvételt nem tervez az önkormányzat, a tartalék pedig 1,1 milliárd forint - írja az MTI.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, hogy a megyeszékhely idei évi költségvetése stabil, középpontjában a fejlesztések állnak, emellett maximálisan biztosítja a kötelező önkormányzati feladatok ellátását. Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, hogy a büdzsé 17 milliárd forintnyi fejlesztést tartalmaz, amely közül az egyik legnagyobb a Vásárcsarnok felújítása, amely 3,5 milliárd forintba kerül.

A fejlesztésekhez az önerő mellett európai uniós és állami támogatásokat is kap a város. A Modern városok program keretében egyebek mellett folytatódik a Győri Állatkert fejlesztése és a kórház melletti parkolólemez építése.

Városi utak, közterületek felújítására, közvilágítás fejlesztésre és csapadékvíz elvezetés kiépítésére 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Bölcsődék felújítására 800 millió forintot szánnak, az újvárosi városrész rehabilitációjára pedig 900 millió forintot.

A bevételi forrásokat részletezve az alpolgármester elmondta, hogy a tavaly 1,8 százalékról 1,6 százalékra csökkentett iparűzési adóból 21,5 milliárd forint folyt be, idén 22 milliárd forintos bevétellel számolnak. Az adónem mértékének csökkentésével közel 6 milliárd forint maradt a vállaltoknál és vállalkozásoknál, amelynek egyfajta gazdaság fejlesztést ösztönző hatása van - emelte ki Fekete Dávid. Hozzátette, hogy építményadóból 3,4 milliárd, gépjárműadóból 500 millió, idegenforgalmi adóból pedig 175 millió forintos bevétellel terveznek. A bevételi oldalon jelentkező állami támogatás mértéke, amely főként kulturális és szociális területeket érint, 6,6 milliárd forint.

Radnóti Ákos (Fidesz-KDNP) alpolgármester arról beszélt, hogy a városüzemeltetési feladatok ellátása mellett folytatódnak a faültetési, szökőkút és játszótár felújítási programok, valamint közterületi bútorokat helyeznek ki.
A közgyűlés 28 napirendi pontot tárgyalt, egyebek mellett a képviselők elfogadták, hogy pályázatot írjon ki az önkormányzat a városi közösségi közlekedés üzemeltetésére 2020. január 1-től egy évre.

Zárt ülésen döntöttek arról, hogy kik kapják a város legrangosabb kitüntetésit. A Győr Megyei Jogú Város Díszpolgára címet idén Csitkovics Tibor és Szekeres István, az Agrofeed Kft. ügyvezetői, Jámbor László, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola igazgatója, valamint Oláh Attila, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója kapja.

A Pro Urbe Győr-díjat Báthy Andrásnénak, a Máltai Szeretetszolgálat regionális ügyvezetőjének, Róth Kálmánnak, a Győri Audi-ETO KC utánpótlás-igazgatójának, valamint Sütő Csabának, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat igazgatójának adományozzák. (Eltűntek a szegények Debrecen gettójából.)