Elfogadták a civiltörvény módosítását - ennyire érvényesülnek a Velencei Bizottság javaslatai

Elfogadta a parlament kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt - jelentette az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2017. június 13. kedd, 12:39

A fideszes Kósa Lajos, Gulyás Gergely, Németh Szilárd és Vitányi István által jegyzett indítvány 130 kormánypárti igen, 44 nem és 24 - jobbikos - tartózkodó szavazatot kapott.

A jogszabály alapján a törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok 15 napon belül kötelesek bejelenteni a bíróságon külföldről támogatott szervezetté válásukat, amint az általuk kapott tárgyévi támogatások összege eléri a pénzmosás elleni törvényben meghatározott összeg kétszeresét, azaz 7,2 millió forintot. Nem kell viszont beszámítani ebbe az összegbe azokat a támogatásokat, amelyeket az Európai Uniótól származó forrásként költségvetési szerven keresztül kapnak.

A Velencei Bizottság észrevétele alapján rögzítették a törvényben: nem kell közzétenni a külföldi támogató személyes adatait, ha az általa nyújtott támogatás egy év alatt nem éri el az 500 ezer forintot.

A nyilvántartó bíróság minden hónap 15-ig küldi meg azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak a nevét, székhelyét és adószámát a Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszternek, amelyek esetében a megelőző hónapban a külföldről támogatott szervezetté minősítést rögzítette. A miniszter a megküldött adatokat ingyenesen elérhető módon közzéteszi az e célra kialakított elektronikus felületen.

Az érintett szervezeteknek pedig a bejelentés után haladéktalanul fel kell tüntetniük a honlapjukon, valamint az általuk kiadott - a médiatörvény szerinti - sajtótermékekben és egyéb kiadványokban is, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek.

Egyszerűsített törlés nem lesz a szankciók között

A most elfogadott törvény szerinti kötelezettségeit nem teljesítőket ügyész szólítja fel arra, hogy 30 napon belül tegyenek eleget az előírásoknak. Nem teljesítés esetén ezt egy újabb - 15 napos határidejű - felhívás követi. Ha ez is eredménytelen, az ügyész a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény szerinti bírság kiszabását kezdeményezi a bíróságnál.

Szintén a Velencei Bizottság javaslata nyomán hagyták el a törlés lehetőségét a szankciók közül. A jogszabály ehelyett azt mondja ki, hogy az ügyész az ismételt felhívást követően a civiltörvény szabályainak megfelelően, az arányosság figyelembevételével jár el.

A külföldről támogatott szervezetek köréből is könnyebben lehet kikerülni, mint azt javasolták az előterjesztők. Így - ugyancsak a Velencei Bizottság észrevétele alapján - már akkor kikerülhetnek, ha egymást követő két adóévben nem érik el a törvényi támogatási szintet, szemben az eredetileg indítványozott egymást követő három adóévvel. A nyilvántartásért felelős miniszternek ekkor haladéktalanul törölni kell az érintett szervezetet a nyilvántartást bemutató honlapról. Kikerült továbbá a törvényből az egyszerűsített törlés eljárása.

A jogszabály hatálya nem terjed ki a civil szervezetnek nem minősülő egyesületekre és alapítványokra, a sporttörvény hatálya alá tartozó egyesületekre, valamint a vallási tevékenységet végző és a nemzetiségi szervezetekre.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba - írta az MTI.

Ezzel indokolták

A fideszes előterjesztők indoklása szerint a civil szervezetek és alapítványok az általuk ellátott tevékenységek, illetve az alapítóik által kitűzött célok megvalósításán keresztül a demokratikus ellenőrzésben és a közvélemény-formálásban fontos szerephez jutnak. Ezért alapvető közérdek fűződik ahhoz, hogy a társadalom egészének egyértelmű legyen, e szervezetek milyen érdekeket képviselnek.

Figyelemmel kell lenni továbbá azokra a kihívásokra, amelyeket a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásával összefüggésben az átláthatatlan eredetű pénzmozgások jelentenek - tették hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jetta84, 2017.06.13 16:24

Attól féltek ami bekövetkezett, mármint, hogy Romániában is beakarják vezetni a civil törvényt és dominó hatás következtében más országok is fontolóra veszik ezt. A politikai inditatású civileknek nem tetszik ez mert kiderül kitől is kapják a pénzt. és végre ki derül, hogy milyen aljas módon befolyásolják a szuverén országok politikai ill. gazdasági ügyeit. Lehull a lepel! Még, hogy nem áll az ilyen civilek mögött senki....az egész világot ilyen meg más manupulatív módon befolyásolják a Rootschild-Soros-Rockefeller- stb körök.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html