Nem teljesültek a közvilágítás korszerűsítésekor ígért megtakarítások Siófokon és Hódmezővásárhelyen, ahol az Elios Innovatív Zrt., illetve jogelődje, az ES-Holding cserélte a lámpákat - írja a Népszava. A projekteket az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint súlyos szabálytalanságok közepette bonyolították le.

Siófokon 2012-ben, amikor még december végéig a régi lámpák világítottak 101,8 millió forintot költöttek a közterületi fényforrások villanyszámlájára, míg 2017-ben csak 66,1 milliót. Ez 35 százalékos csökkenés, csakhogy ugyanebben az időszakban az áram ára 38 százalékkal esett vissza.

Hódmezővásárhelyen az akkor még ES-Holding névre hallgató cég azt ígérte: az új lámpák átadását követő öt évig az úgynevezett A2-es egyetemes szolgáltatói árral kalkulálva 25 százalékos megtakarítás érhető el.

A LED-lámpáknak köszönhetően több mint 20 százalékkal kisebb lett az áramfogyasztás, ám a várt spórolás így is elmaradt: a város 2012-ben 55 milliót, 2013-ban pedig 50 millió forintot fizetett a közvilágítás után. A magyarázat az lehet, hogy ebben az időszakban nőtt az energia ára, ám az elmaradt spórolás leginkább a karbantartási díjaknál érhető tetten, amelyek átmeneti visszaesés után visszatértek a korábbi szintre.

Az OLAF az Elios 35 közvilágítási tenderénél talált szabálytalanságokat, 17 esetben pedig komoly összefonódásokra bukkant a kiíró önkormányzatok, a tendert lebonyolító tanácsadó cégek és a nyertes ajánlattevő között. Bár az ügyészi felügyelet alatt eljáró rendőrség végül bűncselekmény megállapítása nélkül zárta le a nyomozást nemrégiben, az OLAF javaslatára jelenleg az Európai Bizottság vizsgálja, visszakéri-e Magyarországtól az érintett közvilágítási felújításokra adott összesen 13,5 milliárd forintot.