Elítélték a szocialisták volt elnökhelyettesét

Csalás és hamis okirat felhasználása miatt jogerősen is megrovásban részesítette a Fővárosi Törvényszék Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét, írja a 24.hu.
Szabó Dániel, 2017. június 21. szerda, 09:49

A politikus ellen jelenleg több bírósági is eljárás is folyamatban van, ebből az egyik korábbi, megbízási szerződésekkel kapcsolatos ügyében találták bűnösnek. Az ítélet szerint a korábbi MSZP-s képviselő még munkaügyi államtitkárként, 2008 és 2010 között valótlan megbízási szerződéseket kötött, melyekkel több százezer forintos kárt okozott a magyar államnak.

Másodfokon megrovásban részesítették, amiért egy pszichológussal szerződött többek között vezetői készségek fejlesztésére és rendszeres tanácsadásra. A díjazás 2008-ban és 2009-ben napi ötvenezer, 2010-ben hatvanezer forint volt áfa nélkül. Az ügyészség szerint a teljesítési igazolásokban öt olyan napot is feltüntettek, amikor Simon nem is tartózkodott Magyarországon  - írja a portál a PestiSrácok nyomán.

Ismertebb a politikus egy másik ügye, melyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint hamis afrikai útlevéllel nyitott magyarországi bankszámlát. Valamint ismeretlen forrásból 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem tett eleget a személyi jövedelemadóra és az egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó fizetési kötelezettségének, ezzel 120 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

okoskodo, 2018.02.03 11:16

"ha " nyomoznának...akkor mai politikai színtéren is találnának hasonlókat.
De ez nem jelent senkinek sem felmentést!
Legalább lenne dolga a hatóságnak....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html