A cukor átvette a vezetést a Központi Statisztikai Hivatal képzeletbeli ranglistáján, mint az éves összevetésben legjobban dráguló termékcsoport. Egy hónappal korábban még a burgonyáé volt a cím, de a nyár első hónapjában az már "csak" 23,6 százalékkal drágult, míg a cukor 24,1-gyel. Ennél jelentősebb éves bázisú drágulásra 2012 januárjában volt példa, amikor az édesipari termék ára 36,3 százalékkal lett magasabb.

Inflációs kosár

A cukor, mint termékcsoport súlya az inflációs kosárban nem magas, 0,359 százalék. A viszonyítás kedvéért a kenyéré 1,143 százalék, míg valamennyi élelmiszeré 24,96.

A cukor drágulása az ázsiai termelés visszaesése miatt borítékolható volt, a kérdés inkább az, hogy meddig folytatódik és ismét beköszönt-e a 2011-es árszint, amikor például egy kiló kristálycukorért több mint 300 forintot kellett fizetni a jelenlegi 244 helyett. Tavaly ilyenkor ugyanakkor még 184 forint volt az ára, amely az elmúlt hat évben abszolút mélypontot jelentett.

Forrás: KSH, Napi.hu gyűjtés

A cukor - mint termékcsoport - ára immár fél éve havi bázison is folyamatosan emelkedik. Júniusban 0,9 százalékkal volt drágább, mint egy hónappal korábban, de a legerősebben februárban (2,5 százalék) inflálódott az ára.

Rekorderek

A cukor és a burgonya után a friss zöldség drágult még a legnagyobb mértékben tavaly júniushoz viszonyítva, 9,1 százalékkal.

Az árcsökkenés rekordere az előző hónapokhoz hasonlóan a tankönyv (-18,3 százalék) volt. Ezt követte az áfa-csökkentett sertéshús (-17,2 százalék) és a palackos gáz (-10,6 százalék).

Az üzemanyagok a nyár elején 10,4 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban. Az autósok ugyanakkor nem ezt érzik inkább, hanem azt, hogy havi bázison már negyedik hónapja drágul, nem is kevéssel. Júniusban példásul 3,2 százalékkal májushoz képest.