A lap csütörtöki számában Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács és Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) elnöke elmondta: az uniós csatlakozás mellett a közösség és a harmadik országok, főként Szerbia vámmentes kereskedelme lehetetlenítette el a magyarországi bogyósgyümölcs-termesztést. Az ágazatban a nagy termésátlagokhoz a magyarországinál páradúsabb és hűvösebb klímára van szükség - tette hozzá.

A szervezet adatai szerint 2011-ben málnát az elmúlt tíz éves átlagánál 44 százalékkal kisebb területen termesztettek, a termés mindössze 2,1 ezer tonna volt, szemben a 2001-es 14,4 ezer tonnával, és hasonló a helyzet a szederrel is. Ribiszkéből és egresből tavaly a tízéves átlag kevesebb mint 60 százalékát termelték meg.