Ellophatatlan autó nem létezik

Tavaly csökkent az autólopások száma Magyarországon: míg három éve több mint ezer alkalommal érkezett bejelentés, a tavalyi adatok szerint 870 esetet rögzítettek - számolt az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján a Magyar Idők.
Domokos László, 2018. január 10. szerda, 07:17

A bűnügyi térkép alapján a legtöbb autót Szabolcsban vitték el, ott közel száz alkalommal riasztották ­emiatt a hatóságokat. A legtöbb járművet Bács-Kiskunban törték fel, de a megyének a lopásokból is bőven jutott: összesen 14 fiatalkorút értek tetten, a harminc év alatti korosztályból pedig 15 ember ellen indult eljárás - írta a napilap.

Zala megyében a legalacsonyabb az ezzel kapcsolatos bűncselekmények száma. A gépjárműlopások felderítése az utóbbi években sokat javult - ezzel együtt a szakértők szerint ellophatatlan autó nem létezik.

A tolvajok egy része nem túl rafinált, és az egyszerűségre törekszik. A legelterjedtebb technikák közé tartozik, hogy betörnek a tulajdonos házába, és egyszerűen leakasztják a kulcsot. A legtöbb ember közvetlenül a bejárati ajtó mellett vagy ahhoz közel tartja a lakás-, a garázs- és a kapukulcsot is. Az autó­tolvajok másik fele viszont precíz és rengeteg energiát fektet "munkájába". Legtöbbször kifigyelik áldozatukat: ideális és kedvelt helyszín lehet a városszéli metrómegállóhoz közeli parkoló, így potenciális jelöltek lehetnek azok, akik az agglomerációból érkeznek, és autójukat egy megálló közelében hagyják - írta a lap.

Kép forrás: Police.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2018.01.10 12:29

A szó fizikai értelmében ellophatatlan autó valóban nincs, de amit gyakorlatilag nem visznek el, olyan van. És nem azért, mert olyan xar, vagy olyan olcsó, hanem mert átgondolt és megfelelő védelem van beszerelve.
Amelyik kocsit 15-20 percen belül nem tudják elvinni a saját lábán (kerekein) azt nem fogják elvinni. A megoldás vagy a védelem hatásfokát ezért az időben mérik.
Aki nem költ a 2-15 millió forintos autójának védelmére 100-150 ezer forintot, hogy ezt biztosítsa, az ne csodálkozzon!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html