Elmarasztalták Magyarországot

Rendőrségi túlkapás miatt elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítéletet kedden hozta nyilvánosságra a testület - tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
MTI, 2012. június 26. kedd, 17:59
Fotó: Napi.hu

A közlemény szerint a nyilvánosságra hozott ítélete értelmében a magyar állam megsértette a megalázó bánásmód tilalmát egy két évvel ezelőtti tiszalúci rendőri intézkedés során. A TASZ közlése szerint a rendőrök 2010. szeptember 4-én este 9 óra körül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, egy családi ház kertjében tartott keresztelő ünnepségen csendháborításra hivatkozva felszólították az ünneplő roma családot, hogy halkítsák le a zenét.

Ez meg is történt, de fél óra múlva a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, és gumibottal, könnygázzal oszlatta szét az ünnepséget, annak ellenére, hogy az ünneplők nem álltak ellen a rendőri intézkedésnek, csupán kétségbe vonták annak jogosságát - írták a közleményben. A jelentés szerint az egyik nőt "több rendőr métereken át húzta a földön a kapucnijánál fogva, aminek során a hátán sérüléseket szenvedett, és a mellei mindenki előtt láthatóvá váltak. Utána megmotozták, közben pedig nekilökték a rendőrautónak is".

A közlemény szerint az ügyben a sértettek feljelentést tettek a rendőrök ellen hivatali eljárásban elkövetett bántalmazás miatt, de a feljelentésüket elutasították, majd a TASZ újabb feljelentése alapján indult nyomozást minden fokon megszüntették.

A szervezet tájékoztatása szerint közben a sértettek ellen is indult büntetőeljárás hatóság eljárása megzavarásának bűntette miatt, ez "viszont olyannyira gördülékenyen halad", hogy 2012 márciusában már elsőfokú ítélet született; az ügyben a vádat ugyanaz az ügyész képviseli, aki a rendőrök elleni ügyben a nyomozást megszüntette.

A TASZ tájékoztatása szerint "a bíróság ítéletében kimondta, hogy a rendőrök brutális fellépése az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel ellentétes volt, továbbá megállapította, hogy az ügy nyomozása sem felelt meg az egyezmény és a bíróság joggyakorlatában lefektetett elvárásoknak".

Az ügyben az MTI megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot, amely későbbre ígért tájékoztatást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

elmufioka, 2012.06.27 04:56

@Bhole:
Jaj, de aranyos vagy! Ott is voltál, vagy csak megettél egy újabb narancsszínű maszlagot?
Az nem rendőri túlkapás volt, hanem huligán őrjöngés ÉS beépített emberek által kiváltott provokáció. Az persze más kérdés, hogy utóbbiak honnét származtak, de ha nekem kell neked elmondanom, akkor az rég falra hányt borsó. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bhole, 2012.06.27 02:44

De 2006 október 23-án minden rendben volt.
Eldobod az agyad! Akkor talán boldog lehetsz az EU-ban. Esetleg lobotómiát vagy kava-kavát javaslok minden eu-s állampolgárnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

alain_prost, 2012.06.26 18:14

Azért egyszer elküldenék egy-két strasbourgi bírát egy ilyen "csendes" roma keresztelőre, hogy meghallgassák, hogyan vonja kétségbe Mr. Lakatos az intézkedés jogosságát.
Utána meg mulathatnának egyet Sztojkáékkal a Patrióta lokálban...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2012.06.26 18:04

A "jó öreg unió"! Nincs kettős mérce - á dehogy!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html