Idén április végéig már 703 letelepedési magyar államkötvényt értékesített az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. - tudta meg a Napi.hu az adósságkezelőtől. Az utóbbi két hónapban újra felpörgött az értékesítés: amíg a 2013. november-decemberi pörgés után 2014. januárban csupán 38 darab, majd februárban 34 darab kötvényt jegyeztek a külföldiek, addig márciusban már 115, áprilisban pedig 86 darabot adtak el a speciális állampapírból.

A letelepedési magyar államkötvény névértéke 250 ezer euró. A tavaly júniusban kibocsátott első, 2018/T jelű sorozatból összesen 430 kötvényt vásároltak meg a külföldi befektetők, míg idén április 30-ig a 2019/T jelű második sorozatból már 723 darab fogyott. Ez azt jelenti, hogy a magyar államot a letepedni vágyó külföldiek 2013-ben 107,5 millió euróval (32,25 milliárd forint), majd idén az első négy hónapban már további 68,25 millió euróval (20,5 miliárd forint) hitelezték. A két sorozatból így összesen már 175,75 millió euró (52,75 milliárd forint) folyt be. (A 4/2013-as NGM-rendelet értelmében az államkötvénybõl egy naptári évben csak egy sorozat kerülhet forgalomba.)

Államkötvény-adatok
HónapDarab
2013. június3
Július7
Augusztus20
Szeptember45
Október57
November134
December164
2018/T összesen430
2014. január38
Február34
Március115
Április86
2019/T összesen273
Forrás: ÁKK Zrt.

Az ÁKK nem látja a magánszemélyeket

A külföldi állampolgárok közvetlenül a közvetítő vállalkozások által kibocsátott értékpapírokat vásárolják meg. Az így módon befolyt pénzből a közvetítő vállalkozások vásárolnak letelepedési államkötvényt az ÁKK-tól. Mivel kizárólag a kötvény zártkörű forgalomba hozatalában részt vevő vállalkozás adatait ismerjük, arra vonatkozóan nem rendelkezünk információval, hogy az érintett vállalkozás által kibocsátott értékpapírt milyen nemzetiségű magánszemélyek jegyezték, vásárolták - válaszolta a Napi.hu kérdésre az adósságkezelő.

Az ÁKK a forgalmazó közti forgalom megoszlásáról sem ad tájékoztatást, az értékpapírtitoknak számít. A közvetítő vállalkozások saját döntése, hogy közzéteszik vagy sem a tőlük értékpapírt vásárlók számát és nemzetiségük adatait. (A Hungary State Special Debt Fund 2014. februári bejelentése szerint tavalyi 415 letelepedési államkötvény értékesettek Kínában, idén pedig további kétezerrel számolnak. Lian Wang vezérigazgatója szerint február végéig mintegy hetvenet adtak el. Az alapnak jogosultsága van Vietnamban is értékesíteni, de az első évben Kínára fókuszáltak. Kérdés, hogy a vietnami-kínai feszültség hogyan befolyásolja a vietnami terveket és eladásokat.)

Négyezer darab a cél

Nagyjából öt év alatt kell összegyűlnie négyezer ilyen kötvénynek - mondta Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke tavaly októberben egy interjúban. Szavai szerint új szereplők belépése attól függ, lesznek-e új piacok, Dél-Amerikából például addig nem volt érdeklődés.

Ez egy erősen versengő piac, hiszen már szinte mindegyik közép- és dél-európai ország indított valamilyen hasonló programot. A feltételeken pedig akkor pontosítanak, ha elegendő tapasztalat gyűlik össze a program egyes elemeinek értékeléséhez. Korábbi lapinformácók szerint a letelepedési kötvény ötlete eredetileg kínai befektetőktől származott. (Ha a Rogán-féle tempót, azaz öt év alatt négyezer kötvényt átlagoljuk, az havi 67 kötvényt jelent - ehhez képest az indulás óta eltelt 11 hónapra ennél alig valamivel kisebb, 64-es átlag jön ki. - a szerk)

A Népszabadság múlt hétfői híre szerint idén április közepéig 156 kérelmet regisztrált a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), így az indulás óta az e kategóriába sorolt összes tartózkodási engedély-kérelem 596 darab volt, amelyből 584 eljárást zártak le április vége előtt néhány nappal.

Az államkötvény eddigi vásárlási üteme erős bizakodásra ad okot - fogalmazott lapunknak ÁKK Zrt.. A jelenleg érvényes 2014-es finanszírozási tervben a letelepedési, valamint a Prémium Euró Magyar Államkötvény esetében együttesen 400 millió euró (120 milliárd forint) értékben tervezett bruttó kibocsátást az adósságkezelő. Azzal a megjegyzéssel, hogy ez az értékesítési terv óvatos, a tervezettnél nagyobb értékesítés - 2013-hoz hasonlóan - kiválthatja a nemzetközi devizakötvény kibocsátás egy részét.

Mi ez és ki forgalmazza?

A 2012. évi CCXX. törvény tartalmazta a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosítását, ezen alapul a letelepedési államkötvény. A parlamenti döntés után még hónapokig kellett várni a szükséges rendeletekre, de 2013 közepén a gyakorlatban is elindulhatott a forgalmazás. A jogszabály szerint egyéb célból kaphat tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár is, akinek beutazásához és tartózkodásához magyarországi befektetéseire tekintettel nemzetgazdasági érdek fűződik. Ilyen nemzetgazdasági érdek lehet az, ha az érintett legalább 250 ezer euró névértékű speciális állampapírral rendelkezik, melynek a futamideje minimum öt év.

E speciális államkötvényeket csak olyan vállalkozás vásárolhatja meg, amely kizárólag ezekbe fektet be és szerződéses jogviszonyban áll az ÁKK Zrt.-vel. E vállalkozások legalább ötéves futamidejű értékpapírt bocsátanak ki, amelyből - és nem a letelepedési magyar államkötvényből - kell a Magyarországon tartózkodási engedélyt kérelmezőknek legalább 250 ezer euró névértéknek megfelelőt legalább 5 évig birtokolniuk. Ezen értékpapír egyes konkrét jellemzőiről (különösen például a kamatozásról, vagy hozamról) a magyar jogszabályok nem rendelkeznek. A vállalkozásnak rendelkeznie kell az adott ország joga szerint a tevékenység végzéséhez szükséges valamennyi engedéllyel.(A 250 ezer eurós alapbefektetés mellett a kérelmezők általában 40 ezer eurót fizetnek a közvetítő cégeknek is.)

A vállalkozás számára a jóváhagyást a Parlament gazdasági bizottsága adja ki. Országonként csak egy vállalkozást hagyhat jóvá a bizottság. Jelenleg hét vállalkozásnak van felhatalmazása ilyen értékesítésre. A bizottság által jóváhagyott vállalkozással az ÁKK köteles szerződést kötni az államkötvény forgalomba hozatalára.

A jóváhagyott vállalkozások listája
Szerződéskötés dátumaCég neveSzékhelye
2013. április 9.Hungary State Special Debt Fund89 Nexus Way, Camana Bay, Grand Cayman KY1-9007
2013. május 27.Discus Holdings Ltd.236, St. Paul Street, Valletta, VLT1215, Málta
2013. június 20.Innozone Holdings Ltd.195 Arch. Makariou III Avenue, Cy-3030 Limasszol, Ciprus
2013. augusztus 29.Arton Capital Hungary Pénzügyi Tanácsadó Kft.1068 Budapest, Székely Mihály u. 8.
2013. augusztus 23.VolDan Investments Ltd.Schaan
2013. augusztus 22.EURO-ASIA Investment Management Pte. Ltd.28C Stanley Street, Szingapúr
2013. július 25.S&Z program Ltd.Schaan
Forrás: ÁKK Zrt.