A kiemelt sportágak 2020-as sportágfejlesztési feladataik finanszírozásához az eredetileg megállapított összegnél 20 százalékkal kevesebb támogatást kaptak - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszából, amit 24.hu kérdéseire adott. A megszorítások oka a veszélyhelyzet, a csökkentést lehetővé tette, hogy elmaradtak külföldi edzőtáborok és nemzetközi versenyek.

A csökkentésről a kiemelt sportágakat irányító szervezeteket 2020. április 20-án értesítették. A kiemelt sportágak 2020. évi sportlétesítmény-fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására rendelkezésre álló forrás közel a felére esett.

Az állam a kiemelt sportágaknak összesen 8,49 milliárd forintot biztosított 2019-ben. Nagyságrendileg 2017-ben és 2018-ban is ekkora összeget osztottak szét a kiemelt olimpiai sportágak között. Idén is ekkora keretösszeggel számoltak a szövetségek az év elején, de végül mintegy 6,8 milliárd forintból gazdálkodhatnak.

A 1,7 milliárd forint elvonás nyomán a legnagyobb és legeredményesebb olimpiai sportágak a következő támogatást kapják:

  • az úszás 1 milliárd 328 millió forint helyett 1,062 milliárd,
  • a kajak 920 millió helyett 728,
  • a birkózás 775 millió helyett 620,
  • az atlétika 760 millió helyett 608,
  • a vívás és a korcsolya 650 millió helyett 520,
  • az öttusa 580 millió helyett 464 millió forintot költhet sportágfejlesztésre.