Emelkedéssel zárták az októbert az agrártermelői árak. A KSH pénteki  összefoglalója szerint az állati termékek 2,2 százalékos csökkenése, valamint a növényi termékek közel 10 százalékos drágulása eredményeként 5,1 százalékkal nőttek a termelői árak.

Gyümölcs kontra zöldség

Ellentétes irányba mentek a zöldség- és gyümölcsárak: előbbiek 34 százalékkal nőttek, utóbbiaknál 26 százalékos csökkenés volt októberben. A krumpli pedig több mint 37 százalékos áremelkedést produkált.

A búza 21 százalékkal, a kukorica 5,4 százalékkal került többe. Az élő állatok ára 2,6 százalékkal esett vissza, miután a sertések esetében 5,5 százalékos árcsökkenés, a baromfiknál viszont 1,2 százalékos emelkedés történt.

Tojásdrágulás

A tízhavi eredmények alapján is felemás a kép: a zöldségfélék ára 13 százalékkal lett magasabb, a gyümölcsöké ugyanakkor 13 százalékkal  csökkent.

A tojás termelői árak január és október vége között 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.