A legtöbb hirdető a szakmunka, a fizikai, segéd- és betanított munka, valamint értékesítés, kereskedelem kategóriájában keres munkavállalókat - mondta Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója a lapnak.

A legnagyobb munkaerőhiány a bolti eladókból, fizikai és betanított munkásokból, valamint programozókból van az országban - tette hozzá.

Munkaerőhiány pozitív hozadékai között említette, hogy a cégek jobban megbecsülik a dolgozóikat és fokozottabban odafigyelnek a munkáltatói megítélésükre is, mind kifelé, mind befelé.

Emellett a fizetések is elkezdtek emelkedni, hiszen egyre kiélezettebb harc megy a munkaerőért. A szakember szerint a hiányszakmák számának növekedésével párhuzamosan más szektorokban is jelentősen emelkednek a bérek. Hazánkban leginkább Budapesten, Nyugat-Magyarországon és Pest megyében lehet a legjobban fizetett állásokat megtalálni. A pozíciók tekintetében évek óta az it-szakembereket, a mérnököket és a nyelveket beszélő könyvelőket keresik leginkább a cégek a jól kereső állásokba.

Az elmúlt egy-másfél évben tapasztalható munkaerőhiány nemcsak az aktív álláskeresőket érintette, egyre több a passzív álláskereső, vagyis azok, akiknek ugyan van munkahelye, de váltana. "Korábban az volt a jellemző, hogy átlagosan három év után kezdtek el nézelődni új munkahely után az emberek, ma pedig már egy év után elkezdik böngészgetni az állásportálok hirdetéseit" - mondta a lapnak Rácz István, az allas.hu ügyvezetője.

Rácz István szerint a bérigények tekintetében is drasztikus változások következtek be. "Eddig az volt a jellemző, hogy tíz százalékkal kértek nagyobb bért az állásinterjúkon, most viszont már harminc százalékkal magasabb fizetési igényt támasztanak az új munkahelyen" - tette hozzá.