Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
2010. január-júliusban az agrártermékek termelőiár-szintje 5,0 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 9,7 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,0 százalékos csökkenéséből adódott. 2010 júliusában a gabonafélék termelői ára 14,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz mérten. Tavaly a búza ára júniusról júliusra tonnánként 8600 forinttal csökkent, az új betakarítású termék megjelenésekor a visszaesés több mint 20 százalékos volt; idén ellenben kisebb mértékű árnövekedés történt: 2010 júliusában a búza ára tonnánként 1750 forinttal (5,9 százalékkal), 31 300 forintra emelkedett. Az ipari növények júliusi termelői ára 12,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül az olajnövények ára 18,9 százalékkal volt magasabb. A burgonya és a zöldségfélék termelői áraiban 42,6, illetve 39,5 százalékos növekedés következett be. Ebben az időszakban a zöldségfélék közül legnagyobb súlya a zöldpaprikának és az uborkának van, az előbbi ára 120,1 százalékkal nőtt, az utóbbié lényegében nem változott. A gyümölcsök termelői ára júliusban 55,1 százalékkal emelkedett. Ebben az időszakban minden jelentősebb terméknek nőtt az ára: a meggyé 71,4, a ribizlié 55,3, a málnáé 12,6 százalékkal. A vágóállatok termelői ára 2010 hetedik hónapjában 3,6 százalékkal mérséklődött 2009 azonos időszakához viszonyítva. A vágósertés és a vágóbaromfi ára 6,0, illetve 3,3 százalékkal esett vissza, a vágómarháé 6,0 százalékkal nőtt. A vágósertés ára az áprilisi mélypont (271 Ft/kg) után minden hónapban folyamatosan növekszik, júliusban 322 Ft/kg-ot ért el. 2010 júliusában az előző év azonos időszakához képest az állati termékek árai 15,0 százalékkal emelkedtek, ezen belül az étkezési tyúktojás ára 1,7 százalékkal csökkent, a tej ára 19,5 százalékkal nőtt. 2010 január-júliusában minden megfigyelt növényi termékcsoportban növekedtek az árak. A kalászos gabonáknál megkezdődött a betakarítás, ezért júliusban több terméket értékesítettek, mint az előző hónapokban; a gabonafélék ára így 4,4 százalékkal haladta meg a 2009. azonos időszakit. A legnagyobb mértékű növekedés a gyümölcsök (30,9 százalék) és a friss zöldségek (23,1 százalék) termékcsoportban figyelhető meg. A vágóállatok termelői ára 5,5 százalékkal volt alacsonyabb, ami a vágósertés és vágóbaromfi 10,5, illetve 1,8 százalékos csökkenéséből és a vágómarha 1,3 százalékos növekedéséből ered. Az állati termékek árai 7,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.