Abban az időszakban, amikor az előző szolgáltatónak már, a konzorciumnak pedig még nem volt érvényes szerződése, gyakorlatilag nem volt munkavégzés - mondta az InfoRádiónak Reisinger Mátyás, az RNBH Konzorcium.

Negyvenhét évig a Bábolna Bio végezte a fővárosban a patkányirtást, ám a legutóbbi közbeszerzési eljárást egy kisebb cégekből álló konzorcium nyerte el.

A többhetes kiesés miatt a bejelentések száma megszaporodott, az RNBH már 612 olyan bejelentés kapott az önkormányzattól a szerződés hatályba léptekor, amely még az ő idejük előtt keletkezett. Az új panaszokkal együtt több ezer helyszínen kellett munkát végeznie a cég munkatársainak az utóbbi időben.

Havonta körülbelül ezer új bejelentés érkezik Budapest-szerte - mondta a csoport vezetője.

Ha valaki patkánnyal találkozik, érdemes szakembert hívnia, ugyanis ő tudja, hogy mekkora területet kell kezelni ahhoz, hogy valóban megoldódjon a probléma - hangzik  a tanács.