Többszörösére duzzadt az áthaladó forgalom az M1-es autópályán, amelynek korábban elmaradt felújítását jelenleg is végzi a Magyar Közút Zrt., és emiatt gyakran alakulnak ki torlódások a Budapestet Béccsel összekötő sztrádán. Különösen az út fővároshoz közeli szakaszain nagy a zsúfoltság, és hasonló a helyzet az M0-s déli szektorában is.

A túlzsúfolt sztráda tehermentesítését szolgálja az M86-os fejlesztése is. Ennek útvonala a nyugati határszélen alapvetően észak-déli irányban halad, fejlesztése most Szombathelytől délre, Körmendig folytatódik, ennek az előkészítése már megkezdődött - írta a napilap.

Ez az a pont, ahol az M1-esből Győrnél elváló M85/86-os és az M7-esből Holládnál kiágazó, jelenleg kivitelezés alatt álló M76-os Zalaegerszeget elkerülve, Körmend mellett találkozik. A Zalaegerszeg-Körmend szakasz, amelyhez a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. most keresi a tervezőt, 28 kilométeres és kétszer két sávon halad, a legmagasabb engedélyezett sebesség 110 kilométer óránként.

A szakasz jelentőségét növeli, hogy a túlterhelt M1-es, valamint az időszakosan zsúfolt M7-es autópályák között az M86-M76-os átkötés teremt majd négysávos kapcsolatot. Mivel a hazánkon áthaladó közúti áruforgalom Ausztria és Románia között zajlik, a legtöbb kamion az ­M1-esen, az M0-son és az M5-ösön halad. Azok a teherszállítók, akiknek nincs feladatuk a magyar főváros környékén, rövidebb úton és kisebb zsúfoltság mellett haladhatnak végig az országon, ha elkészül majd a Körmend-Zalaegerszeg útszakasz.