Tovább csökkent a közfoglalkoztatottak létszáma szeptemberben az előző hónapokhoz képest: az idén már tartósan 200 ezer fő alá esett a foglalkoztatási formában részt vevők száma - olvasható a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási jelentésében.

A közmunkások fele a szolgáltatási és szállítási ágazatok valamelyikében helyezkedett el, ezt követően a mezőgazdasági, az építőipari és a kisegítő munkakörökben alkalmazták őket leggyakrabban. A közfoglalkoztatási programokban dolgozók jelentős része, 53 százaléka mindössze általános iskolai végzettséggel rendelkezik, s csak 2,2 százalékuknak van felsőfokú képesítése - írta a lap.

Területi megoszlásban továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Hajdú-Bihar megyékben foglalkoztatták a legtöbb közmunkást, az összlétszám közel 45 százalékát ez a három megye adja. Ezzel szemben Győr-Moson-Sopron megyében, valamint a fővárosban és annak tágabb vonzáskörzetében alig találni közmunkást.

Szeptemberben az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. számított a legnagyobb közfoglalkoztatónak, a második helyen pedig a Magyar Református Szeretetszolgálat áll. Jelentős közfoglalkoztatónak számított még a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Felső-Tisza-vidéki, az Észak-magyarországi és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.