Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Javában zajlik a szüret, Tokaj és Eger kivételével a fehérborok nagy része már a pincében van - mondta Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke a Világgazdaságnak.

Aszályos év termését szedik le a tőkékről. Terméscsökkentő tényező az is, hogy tavasszal hideghatások érték a tőkéket, sok rügy "alvó állapotban" maradt, és azokon a helyeken, ahol megfelelő volt a fürtszám, a szemek nem tudtak kitelni.

A szüret felén túljutva most az látszik, hogy az idei bortermés csupán 2,2-2,5 millió hektoliter körül lesz, ami nemcsak a tavalyi 2,7 millió hektótól marad el, hanem az előzetesen becsült mennyiségtől is. Az egyes térségek között jelentős különbségek is lehetnek, vannak területek, amelyeken 15, és vannak olyanok, ahol 20-30 százalékos az elmaradás a várttól.

Az viszont jó hír, hogy a leszüretelt szőlő makkegészséges, a gazdálkodók az idén nem szembesültek nagyobb növényvédelmi kihívásokkal. Általában a cukortartalom is kifejezetten jó, a savak szépek, megvan a jó évjárat lehetősége, de Légli szerint erről korai még nyilatkozni.