Eltűnt hatszázezer magyar az országból

Akár 600 ezernél is több magyar élhet jelenleg hazánk határain kívül az Európai Unióban, s ez a szám lényegesen magasabb a korábbi becsléseknél - derül ki a Portfolio összesítéséből, amelyet jórészt a tagállamok által megadott adatokból állítottak össze.
K. Kiss Gergely, 2017. augusztus 30. szerda, 12:07

Évek óta senki nem tudja pontosan megmondani, hány magyar él az Európai Unióban, hiszen erre nincs egységes adatbázis. A becslések jellemzően legalább 300 ezer főről szólnak, a felső határ pedig megközelíti az egymilliót - emlékeztet a portál.

A nagyobb felmérések körében - egyebek közt a KSH kutatásaiban- a közös pont, hogy részben az uniós tagállamok tükörstatisztikáit vette alapul kisebb-nagyobb korrekciókkal. Ezek azonban több éves adatokra támaszkodnak, még a legfrissebb is legalább három éve, 2013-ban volt aktuális.

Sokkal egyszerűbb lenne a becslés, ha létezne egy egységes európai adatbázis a kivándoroltak számáról, azonban a legtöbb esetben még a statisztika módszertana is országonként különböző. A fő probléma mindegyikkel ugyanaz: nem tartalmazza azokat, akik illegálisan dolgoznak az országban. Az EU-ban ugyanis semmilyen bejelentési kötelezettsége nincs annak, aki külföldre költözik, így pedig akár több tízezer olyan ember is lehet a rendszerben, akik a hivatalos statisztikában nem jelennek meg.

Nemcsak statisztikai problémák nehezítik a kivándorlók számbavételét. A kivándorlók körét eleve nehéz definiálni. Az ingázó,
a néhány hónapot, évet külföldön töltő, illetve az anyaországtól teljesen elszakadó, külföldön új életet kezdő magyarok eltérő megítélés alá esnek, attól függően, hogy a kivándorlás jelenségét milyen aspektusból vizsgálják.

A Portfolio.hu minden tagállamot megkeresett direktben is e-mailen az ott élő magyarok számáról. Bulgária, Észtország, Málta, Hollandia és Portugália statisztikusai többszöri megkeresésre sem válaszoltak, vagy egyáltalán nem tudtak adatokat küldeni az országukban élő magyarokról.

Ha valamelyik országban többféle statisztika volt elérhető, akkor igyekeztek a Magyarországon születetteket figyelembe venni. Így összesen a számba vett 19 európai országban hivatalosan közel 570 ezer magyar él, néhány kivételtől eltekintve ezek friss, 2016-os számok. (A szomszédos országokat Ausztria és Horvátország kivételével szándékosan nem vették figyelembe.)

Az alapadatokat a Portfolio.hu - technikai hibák és egyebek kiküszöbölése miatt - korrigálta, így kicsivel 600 ezer feletti adatot hoztak ki.


Nagyításért kattintson a képre!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gyurta, 2017.09.04 17:58

A Fidesz avítt ideológiái nyomasztóak, a NER például. Ki nem szarja le a magyar hőbörgést ezt nagyon jól tudja félmillió kinn dolgozó, leszarják. És keleten? Ott is Putyin is, csak ott nem látják mert nincsen arrafelé magyar kivándorló. Akkor mi marad? Csak a g...i felfújt léggömbje, és persze a nyomorúság, aki dolgozik az is nyomorog.
Egyelőre a falujukból soha ki nem mozdult erdélyi, magyar állampolgárra tett az országot soha nem látó anyókákban, apókákban bízhat a Fidesz!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.09.04 16:50

@gyurta:
"A Fidesz miatt mentek el"

Várjál mán' more!
A kivándorlás 56' ban kezdődött...
Ők is Orbán miatt mentek el, meg azok is, akik 2004-2010 között hagyták el az országot?
Hát persze, ez teljesen nyilvánvaló...
(Elég érdekes a saját kis világod. Mondd, orvos látott már?)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gyurta, 2017.09.04 15:35

A Fidesz miatt mentek el, nem kell nekik a NER. Nem kell a nemzeti trutyi, a szar, az ócskaság, a nagyotmondás, a hatzuigság.
Ők tisztán látnak, látják semmi nem igaz amit az Orbán kormány pofázik.
Ők tudják, hogy Orbán tényleg g***!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.09.04 12:33

@gyurta:
Te sorosimádó g***!

"Nyugatról jön a fény keletről a barbárság."

A barbárság Afrika és a Közel-kelet felől jön, sőt egyre több a nyugati barbár is.
Te is közéjük tartozol.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gyurta, 2017.09.04 09:14

@Bahnsteig_Eins:
Te még szemetebb vagy mint krix2 haverod. Te éppen a Jobbik lejáratására szakosodtál, azért szidod az időseket, a szádból szenny folyik.
A játszma része a krix2-vel folytatott álvita. Bújj a Fidesz seggébe, úgyis tudjuk OV.-t elégíted ki!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html