Ami jól jön az agráriumnak, nem feltétlenül okoz örömet az árvízvédelmi szakembereknek, ugyanis a nagyobb folyóink vízgyűjtő területein a hirtelen olvadás próbára teheti a gátrendszert. Amennyiben valóra válna ez a forgatókönyv, nagyobb lenne az esélye annak, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonlóan ismét kampánytémává váljon a gátépítés – a mostani választási programok erre ugyanis alig néhány szót vesztegetnek. A földön kívül ember is kell a gátra: a szakemberállomány bővülése egyes vélemények szerint nem tart lépést a kereslettel, a vízügyes mérnöki pálya tehát jó perspektívákat tartogat. Ha már sem a föld, sem az ember nem volt képes megvédeni a tulajdont, akkor marad a küzdelem a biztosítókkal. Ez sem könnyű menet, még a belvizes területeken is pórul járhatnak azok a károsultak, akik hitelből építették házukat, mert a törlesztést akkor is fizetni kell, ha lakhatatlanná válik a lakás. A hazai biztosítók mind a lakóingatlanok, mind a mezőgazdasági biztosítások esetében kizárják az ár- és belvízkockázatot, ilyen károk esetén tehát az érvényes biztosítással rendelkezők sem jogosultak kártérítésre. Kérdés, hogy milyen gyakorlatot követnek a belvízveszélyes területeken épített ingatlanok esetében a vásárlást finanszírozó bankok. Nádudvari László, az OTP Jelzálogbank értékelési üzletág-igazgatója szerint az adott ingatlan forgalmi- és hitelbiztosítéki értékének kiszámításakor az értékbecslést végzőt köti a 25/1997-es pénzügyminisztériumi rendelet. A belvízzel veszélyeztetett ingatlanok esetében egyéb kockázati tényezők mellett fokozottan kell figyelembe venni a hosszú távú értékállóságot, azaz a forgalmi értékből származtatott hitelbiztosítéki érték meghatározásakor az értékbecslőnek az ingatlan állapotát és elhelyezkedését megkülönböztetetten kell vizsgálnia. Adott esetben a belvízveszélyes terület olyan értékcsökkentő tényező lehet, amely miatt a bank kisebb finanszírozást tud csak bevállalni, avagy elzárkózik a hitelnyújtástól. Egy esetleges katasztrófa – az ingatlan összedőlése – esetén az adós jogviszonya tovább él, így ha kapott kölcsönt, azt továbbra is törlesztenie kell. További részletek a NAPI Gazdaság mai számában.