A portál a Magyar Közlönyben bukkant rá arra a kormányhatározatra, amely alapján az ORÖ által koordinált Híd a munka világába elnevezésű, mintegy ötmilliárd forintos költségvetésű projekt támogatásának összegét 2,47 milliárd forinttal csökkentették.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében megvalósuló "Foglalkoztatási szövetkezet - híd a munka világába" című projekt teljes támogatási összege 4 milliárd 995 millió forint volt. Az uniós program konzorciumvezetője az Országos Roma Önkormányzat volt, partner pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Türr István Képző és Kutató Intézet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a forráselvonásra azért volt szükség, mert a projekt szakmai okok miatt nem az eredeti tervek szerint haladt. A tárca szerint a szakmai hiányosságokra az "időközi ellenőrzések" mutattak rá, így a projekt az eredetileg tervezetthez képest csökkentett műszaki-szakmai tartalommal és ehhez mérten csökkentett költségvetésből valósult meg.

A minisztérium szerint a csökkentésre szakmai okok miatt volt szükség, és teljes mértékben elkülönül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott vizsgálataitól és a szakmai tevékenységektől. A minisztérium szerint a Híd a munka világába programmal kapcsolatban "költségcsökkentésről" van szó, mely nem jár elállással, de az elvont összeg már nem is kerül kifizetésre. Arról, hogy a konzorciumban lévő intézmények konkrétan mire költöttek el 2,5 milliárdot, nem tudtak felvilágosítást adni.

Brüsszelben feltűnést keltettek, az Emmi kitartott mellettük

Az ORÖ uniós projektjétől 2015. szeptember 30-i határidővel vonták el a forrást, és a végrehajtási felelőseként pedig az emberi erőforrások miniszterét jelölték meg, pedig a miniszter még szeptember utolsó hetében egy parlamenti interpellációs kérdésre válaszolva megvédte a kiemelt kormányzati projektet és Farkas Flórián miniszterelnöki biztosi tevékenységét. Arról, hogy csökkentett költséggel lezárták a botrányokkal övezett programot, a minisztérium külön tájékoztatást nem adott, és az ORÖ sem kommunikált erre vonatkozóan.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) idén április 3-án, egy hónappal a projekt körüli botrányok kirobbanása után a szaktárcai ellenőrzést ismertetve azt közölte, hogy mindössze két szabálytalanságot találtak, de ezek nem befolyásolják a program folytatását, és erre tett ígéretet Balog Zoltán miniszter is. Később kiderült, hogy a Híd a munka világába programmal kapcsolatban 12 esetben indított szabálytalansági eljárást a minisztérium mintegy 272, 8 millió forint vonatkozásában.

A magyar nyomozóhatóságok és a minisztériumok mellett az uniós pénzek elköltését felügyelő Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) már tavasz óta vizsgálódik a Farkas Flórián időszakához kötődő ORÖ-s pénzköltések miatt, és az elmúlt hónapokban több dokumentumot is bekértek. Az Emmi, arról egyelőre nem rendelkeznek információval, hogy a csalás elleni szervezet eddig milyen megállapításokat tett - írja a RomNet.