Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szemétszállítás díját beszedő állami vállalat (népszerű nevén kukaholding) 4,96 milliárd forintot utalt át a fővárosi szemétgyűjtésért felelős FKF-nek, ami fedezi a tavalyi szolgáltatási díjból eddig hibádzó részt, és az ideiből egy keveset - mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Ettől messze nem került egyenesbe Budapest költségvetése.

Szolidaritási adóból 2021-ben az idei 10 milliárd helyett 32-36 milliárdot kell befizetnie a fővárosnak az iparűzési adóalap nagyságától függően. Kormánypárti politikusok szerint jövőre ennek ellenére több állami pénzt kap Budapest, mint idén. Ebből annyi igaz, hogy 7 milliárddal valóban több normatívát kap, csakhogy ezzel együtt is alig 29 milliárdra kerekedik az állami apanázs, szemben a legkevesebb 32 milliárdos elvonással - fejtegette a politikus.

Már Tarlósék is panaszkodtak?

A főváros finanszírozása nincs akut veszélyben, de Budapest fenntarthatatlan költségvetési pályára állt. Az, hogy a költségvetés mikor lyukad ki, javarészt az iparűzésiadó-bevételtől függ. Ez idén 10-20 százalékkal eshet vissza, ami 17-34 milliárdos kiesést jelent. Az sem mindegy, hogy milyen a visszapattanása a gazdaságnak, igaz-e a kormány előrejelzése a gazdasági növekedésről, lesz-e második hullám, kap-e a város valamennyi kompenzációt?

Rengeteg az ismeretlen tényező. De ha ez bekövetkezik, az a főpolgármester-helyettes szerint nem a budapesti vezetés szégyene, hanem a kormányé, amely ilyen költségvetési pályára kényszeríti Budapestet. Ez egyébként nem most kezdődött, hiszen az előző vezetés is sokat panaszkodott rá.

BKV, Tiborc-adó, Lánchíd

A járvány elbizonytalanította az embereket, így egyelőre sokkal kevesebben mernek buszra, villamosra szállni, mint korábban. Budapest azonban nem bír el nagyobb autósforgalmat, így inkább abba fektetnek energiát, hogy visszaszoktassák az utasokat. A járatritkítás és a jegyáremelés ezzel éppen ellentétes hatást váltana ki, így nem készülnek ilyesmire. Hosszú távon persze sok minden elképzelhető.

Az úgynevezett Tiborc-adó, azaz az elmúlt tíz évben állami megrendeléseken meggazdagodott üzletemberek vagyonára kivehető különadó nem került le a napirendről, de kerületenként vagy akár utcánként eltérő összegű adót kellene kivetni, ami kivitelezhetetlennek látszik. Mivel Magyarországon nincs vagyonkataszter, nem lehet központilag megmondani, mennyi egy ingatlan értéke

A Lánchídon csak a szükségszerű felújításokat tervezik elvégezni. A rekonstrukció fedezetét javarészt az Európai Beruházási Bank hitele jelenti, emellett elképzelhetőnek tartanak egy a téglajegyhez, vagyis közadakozáshoz hasonló támogatási akciót. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes dolgozik a támogatási rendszer részletein. Ha lesz téglajegy, akkor egyértelműnek és könnyen lekövethetőnek kell lenni az adományozó számára, hogy mire költi a főváros a befizetett összeget.