A kockázatok fedezésére elegendő a 200 milliárd forint feletti tartalék a költségvetésben - tette hozzá ugyanakkor a lap hétfői számában megjelent interjúban a KT elnöke. Szerinte az államháztartás hiánya rendben van, de az egyszeri tételek hatásának kiszűrésével számított strukturális egyenleg minden bizonnyal nem teljesül. Ezt a későbbiekben korrigálni kell majd, de egyensúlyi kockázat nincs - fűzte hozzá az MTI szerint.

Kovács Árpád úgy véli, azok az erőfeszítések, amelyeket a kkv-szektor versenyképességére, hatékonyságára fordított az ország, lassabban fordulnak termőre, mint lehetséges lenne. Ezért is kérdés, hogy a jövő év ugrópontot jelent-e a tovább emelkedő pályának, vagy meg kell elégednünk szerényebb növekedéssel. (Így írnák át a fideszesek Varga javaslatát - a bajok messzire mutatnak.)

A KT elnöke a béremeléseket szükségesnek tartja a humántőke megtartása érdekében, és úgy véli, hogy még most sem versenyképesek a magyarországi bérek a nyugatiakkal. A fenntartható gazdasági fejlődésünk feltétele a képzett munkaerő megfelelő bérezése - jelentette ki Kovács Árpád a Világgazdaságnak.