A gyenge külkereskedelmi adatot az ipari termelés 2,4 százalékos márciusi éves összevetésű csökkenése már előrevetítette. A május 10-én kiadott első becsléstől alig térnek el a felülvizsgált adatok: az exportcsökkenés üteme 0,1 százalékponttal kisebb, így az aktívum 9 millió euróval magasabb lett - írja az MTI.

Változatlan áron számolva a kivitel 3,2, a behozatal 0,5 százalékkal csökkent tavaly márciushoz képest, a naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 4,4, a behozatalé 6,0 százalékkal emelkedett. (Nagyot nőhet a magyar gazdaság - elemzők.)

Az első negyedévben a kivitel értéke euróban 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 3,9 százalékkal nőtt. Az exporttöbblet 2,106 milliárd euró volt, mindössze 45 millióval kevesebb a tavalyi első negyedévinél.

A gépek, szállítóeszközök exportja márciusban 3,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de az első negyedévben ezzel együtt is 3,3 százalékkal nőtt. A feldolgozott termékek kivitele hasonlóképpen 2,5 százalékkal csökkent márciusban és 3,9 százalékkal nőtt az év első három hónapjában. Az élelmiszereknél 10,3 százalékos volt a márciusi csökkenés, ám a negyedéves export így is 2,2 százalékkal több volt a tavalyinál. A gabona és gabonakészítmények exportja mintegy felére mérséklődött. A kivitelben a búza és a kukorica visszaesése dominált. A hús és húskészítmények exportja majdnem tizedével nőtt, alapvetően a baromfiexport miatt.

Import oldalon euróban számolva márciusban egyedül az élelmiszerek behozatala nőtt 1,9 százalékkal, a gépek szállítóeszközök között 0,5 a többi feldolgozott termék körében 1,3, míg az energiahordozóknál 3,4 százalékos volt a csökkenés mértéke. Az energiaimport változatlan áron számolva 6,0 százalékkal csökkent tavaly márciushoz képest, a kőolaj és kőolajtermékek behozatala megközelítőleg tizedével nőtt, a gáz importja viszont csaknem a felére esett vissza. A villamosenergia-behozatal tizedével emelkedett.