Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ügynökség hamarosan elkezdi a következő, 2014 és 2020 közötti pénzügyi ciklusra vonatkozó átfogó megyei hatáskörű, több települést érintő energetikai programok kidolgozását - közölte.

Vámosi Gábor elmondta: az ügynökség által a negyedik alkalommal megszervezett önkormányzati energia nap célja, hogy figyelmet irányítson azokra - az eddig háttérbe szorult - nemzetközi támogatási forrásokra, amelyek segítségével energetikai beruházások indíthatóak el akár az önkormányzatok számára is.

A Környezet és Operatív Energia Program (KEOP) pályázatain keresztül ugyan van lehetőség az energetikai pályázatok benyújtására és megvalósítására, azonban már közvetlen brüsszeli forráslehetőségek is elérhetőek - fogalmazott a szakember. Hozzátette: az ügynökség már rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal, amelyek ilyen pályázatok benyújtásához szükségesek.

A megyeházán csütörtökön tartott önkormányzati energia napon ennek megfelelően az eddig kevéssé ismert megújuló energiaforrások kerülnek előtérbe. A konferenciát idén a Nemzetközi Szél Nap társrendezvényeként rendezik meg, ezzel is figyelmet irányítva erre az energiahordozóra.

A konferencia első részében a résztvevők a Nemzeti Vidékstratégia energetikai vonatkozásairól, az energetikai akciótervek jelentőségeiről és a nemzetközi energetikai pályázatokról tájékozódhatnak, illetve előadásokat hallhatnak a szélenergia-tendenciákról, valamint a jó megoldásokról is.