Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján több mint 154 millió forint képzési támogatást kap tanműhely létrehozására az Opel Szentgotthárd Kft. Ennek segítségével több, mint 50 fős tanulói létszámbővítést hajt végre a vállalat, emellett bővíti az oktatott szakmák körét is.

Amint arról beszámoltunk, az Opel a szentgotthárdi motorgyár területén 1,7 millió eurós (jelenlegi árfolyamon mintegy 517 millió forint) beruházással új oktatóközpontot hoz létre, az anyacég General Motors pedig Budapesten nyit szolgáltató központot. A 154 millió forintos állami hozzájárulás közel 30 százalékos támogatásintenzitást jelent.

A jelenlegi villanyszerelő és gépi forgácsoló szakképesítések mellett az automatikai technikus és a mechatronikai technikus szakmák gyakorlati képzése is zajlik majd a tanműhelyben. A cég vállalta, hogy a támogatással létrejövő tanműhelyt legalább öt évig a gyakorlati képzés céljaira használja, a tanulói létszámot pedig legalább öt éven keresztül fenntartja. A vállalat az új beruházással kiemelten támogatja a munkaerő-utánpótlás képzését és a nyugat-magyarországi régió duális képzését is - áll a szaktárca közleményében.