A kormány honlapján megjelent nemzetgazdasági miniszteri rendelettervezet kiemeli, hogy a jövő év első napjától az adók módjára behajtandó valamennyi köztartozást a NAV hajtja be, továbbá a közigazgatási eljárási törvény alapján az állami adó- és vámhatóság a közigazgatásban általános végrehajtó szervvé válik. Ezért szükségessé vált az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárás során felmerült költségek és a végrehajtási költségátalány felszámításának részletes szabályozása - ezt tartalmazza a tervezet.

A tervezet először is felsorolja, hogy milyen költségeket számíthat fel az adóhatóság a végrehajtás során. Ezek közé tartozik - egyebek mellett - a lefoglalt ingóság szállítási és tárolási költsége, a lezárt helyiség felnyitásának és újbóli lezárásának költsége,  a végrehajtási eljárásnál jelen levő tanú költségtérítése, a közreműködő rendőrség igénybevételének díja, továbbá az utazási- és szállásköltség is.

Az adóhatóságot a pénzkövetelés végrehajtásáért 5 ezer forint költségátalány illeti meg, minden más költségtől függetlenül. Viszont nem jár az 5 ezer forint, ha az adós tartozása nem éri el a 10 ezer forintot. Az egyéb végrehajtásoknál helyszíni eljárásonként 10 ezer forint végrehajtási költségátalány illeti meg a NAV-ot.

Az adóhatóságot megillető költséget, költségminimumot és költségátalányt közvetlenül a NAV-nak kell megfizetni