Átlagosan 15 százalékkal növekedett meg a forgalom a Budaörsöt átszelő főútvonalon, de vannak szakaszok, ahol 35 százalékkal többen autóznak mint két éve - közölte a település önkormányzata. A helyhatóság megbízásából ugyanaz a cég és ugyanazon pontokon végezte a forgalomszámlálást, mint 2013-ban. A Wittinghoff Tamás polgármester által jegyzett közleményből kiderül: bár két évvel ezelőtti mérés márciusi, amely jóval forgalmasabb időszak, mint a januári, a vizsgálat mégis markáns növekedést mutatott.

A számlálásra január 21. és 23. között került sor, és volt egy mérés szombati napon is.

A Pannon Engineering Kft. jelentésében ez áll:  "A forgalom változását elemezve a következők állapíthatók meg: az 1. sz. főút forgalma - egyetlen keresztmetszet kivételével - minden szakaszon növekedett. A forgalom növekedésének súlyozott átlaga 15%, amely lényegesen nagyobb a forgalom átlagos fejlődése alapján ezen az időtávon reálisan várható 3-4%- os növekedésnél. Ezért megállapítható, hogy a két forgalomszámlálás között bekövetkező forgalomnövekedés oka elsősorban nem a közúti forgalom nagyságának évről évre bekövetkező emelkedésében, hanem a forgalom nagyarányú átrendeződésében keresendő. A forgalom átrendeződésében döntő szerepet játszhatott az M1-M7 autópálya budaörsi szakaszának fizetővé tétele. Az autópályáról az 1. sz. főútra átterelődött forgalom nagysága a számlálási adatok alapján 2-3000 E/nap értékre tehető." Ez utóbbi rövidítés a naponta áthaladó plusz gépkocsi számot jelenti. A 15 százalék átlagot jelent, de vannak az úthálózatnak olyan szakaszai, ahol 25-35 százalékkal növekedett a forgalom.

A polgármester kezdeményezi, hogy induljanak tárgyalások a kormányzat és Budaörs város önkormányzata között, és azt sürgeti, hogy a kormány vonja vissza az M1-M7-es autópályák bevezető szakaszának fizetőssé tételét. Ez az útszakasz kettészeli Budaörs városát, vagyis belső, városi útként is működött eddig.