Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2013 óta járul hozzá a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a 3,5 tonnánál nehezebb haszonjárművek használatarányos díj fizetésével a hazai úthálózat fenntartásához.

Az e-matrica és az e-útdíj együttesen bruttó 1400 milliárd forintot hozott a költségvetésnek, hogy segítsen fenntartani az 1400 kilométernyi gyorsforgalmi és 5500 kilométer hosszú főúthálózatot - idézi a lap Bartal Tamást . Ami a személyautók által vásárolt e-matricát illeti, öt év alatt 75 milliót értékesítettünk bruttó 360 milliárd forint értékben, ennek mintegy 43 százalékát, vagyis nagyjából 32 millió darabot külföldiek vásárolták, és az összegnek mintegy 33 százalékát, 119 milliárd forintot ők is fizették. Heti matricából 52 milliót adtunk el, ezek valamivel több mint felét, 51 százalékát vásárolták meg külföldiek. A 3,5 tonnánál nehezebb teherautók esetében bruttó 1010 milliárd forint volt a megszolgált útdíj, ennek több mint fele, 513 milliárd forint származott külföldi fuvarozóktól.

A két rendszerben, az e-matrica, illetve az e-útdíj területén az ellenőrzési tranzakciók száma összesen nagyjából kétmilliárd volt. A személygépkocsik esetében évente 300-350 millió ellenőrzést hajtott végre a NÚF, ennek eredményeképpen 700-750 ezer pótdíjas eljárást folytattak le, ami mondjuk a 2017-ben eladott 14 millió eladott e-matricához viszonyítva nem mondható soknak. Bartal Tamás kiemelte, hogy nem a büntetés a célunk. Jó döntés volt a 60 perces szabály bevezetése: ha egy autós úgy hajt fel a fizetős útra, - akár tévedésből -, hogy nem vett matricát, egy órája van a pótlásra. A januárban bevezetett türelmi intézkedés rendkívül népszerű lett az autósok között: több mint egymillióan éltek a lehetőséggel, sokan köztük hazánkba látogató külföldiek, és többségük a benzinkúton vette meg az e-matricát.