Ennyit fizet a biztosító az elhunyt katonanő családjának

Ahogy az eddigi békefenntartás közben történt magyar katonai tragédiák esetében, a hét eleji afganisztáni támadás magyar áldozata után is a Magyar Honvédség állományának biztosítója, a Groupama Garancia Biztosító fizet majd kártérítést.
Nagy László Nándor, 2010. augusztus 27. péntek, 13:21
Fotó:

A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Mint azt Halasi Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító központi értékesítési igazgatóságának ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a szolgálatteljesítés közben elhunyt Pappné Ábrahám Judit hozzátartozóinak a biztosító ötmillió forintot fizet ki. A kormány döntése alapján az általánosnál magasabb kockázatú területen nem harci jellegű feladatokat ellátó állománynál balesetből bekövetkező halál esetén jár ez az összeg, természetes halál esetén hárommillió forint a szolgáltatás összege. Ez a biztosítási fedezet egyébiránt a külszolgálatosok esetében háromszor magasabb, mint a hazai állományban lévő szerződéses állomány és a szervezethez tartozó "civil" feladatokat ellátókénál. Az ő esetükben úgy tudjuk, 1,5 millió forint a baleseti halál és hárommillió forint a százszázalékos rokkantságra a biztosító által vállalt fedezet.

A szerdán hazaszállított, egyelőre kómában fekvő katona felépülése esetén - amennyiben részleges vagy teljes egészségkárosodása marad - a biztosító az egészségkárosodás fokának megfelelően tízmillió forintot fizet majd. A biztosítási szerződés értelmében ugyanakkor a támadásban megsérült további két, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerző katonának nem jár biztosítás, ezt a kockázatot ugyanis a szerződés nem tartalmazza.

A Groupama-Garancia 2008-ig a honvédségi állományra kiajánlott 160 forintos személyenkénti alapdíj kétszereséért vállalta a külföldi magyar kontingens biztosítását. A 2009 óta érvényes mostani díjmértékről a biztosító nem közölt pontos adatot, ám úgy tudjuk, a megnövekedett veszély (és ennek nyomán megnövekedett kártérítési kötelezettség) miatt az egyébként továbbra is alacsony biztosítási díj esetében a korábbinál magasabb díjszorzó mellett vállalta a békefenntartó egység tagjainak biztosítását a Groupama-Garancia.

Lapunk kérdésére Halasi Zoltán elmondta: a hamarosan a kabuli nemzetközi reptér őrzése miatti kontingens lévén a kinn szolgálatot teljesítő katonák létszáma előreláthatóan még a megkötött szerződésben vállalt biztosított maximális létszám alatt marad. Az elszámolás egyébként mindig a tényleges létszám alapján történik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bogar511, 2010.08.30 08:41

Egész halkan megjegyzem, az Afganisztánba és máshová kiküldött katonák önkéntesen jelentkeznek a feladatra. Minden katonának számolnia kell azzal, hogy hősi halottá válik.
Csak nem irigyeled az 5 millió forintot?
Biztos vagy benne,hogy Oszama létezik? Nem csak az amerikai stratégák agyszüleménye?
Sajnos a NATO tagságunk ilyen feladatokkal is együtt jár. De legalább nem megyünk Lengyelország, Csehország ellen!
Egyébként tényleg semmi keresnivalónk ott. Az meg a részeg szekeres bűne, hogy jelentősen megnövelte a létszámot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gabesz73, 2010.08.27 15:26

minden tiszteletem és részvétem az elhunyt katonahölgynek és családjának valamint a komában lévő és sérült katonáknak DE tudták mire vállalkoztak tudták mire számíthatnak komoly fizetésért vállalták a részvételt csúnyán hangzik de ez benne van a pakliban
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2010.08.27 15:07

Mi a fenét keresünk Afganisztánban.!!!???
Az alkaidások Jemenben vannak meg Szomáliában, oszama Iránban, a fő tálibok Pakisztánban. Most mégis ki az ellenség, hol vannnak és mi a hadmüveletek célja ????
Most erre egy halom magyar katonát éles bevetésre kiküldeni és azzal, hogy nem harcoló állomány (!!! ) és nevetséges 5 millára biztosítani no azért ez elég nagy gáz ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Veczelin, 2010.08.27 14:27

Mi az, hogy „nem harci jellegű feladatokat ellátó állománynál”???
Akafganisztánban teljesít katonai szolgálatot, az mind harci jellegű feladatot lát el, főleg a tálibok szerint, de szerintem is! Mért? Mert fegyvert visel, harci járművet használ, de főképpen azért, mert kiképző feladatot lát el. Egy ilyen helyen még a szakács is harci feladatot lát el, mert azoknak főz, aki harci területen teljesítenek szolgálatot.
Ja! Ők „csak helikoptervezetésre képezik az afgán katonákat? És ez nem katonai kiképzés?
Ilyen alapon a nemzetközi jogban sem kellene elítélni azt, aki a fegyvert ad a harcos kezébe, mert „ő csak odaadta!”
Egyébként kérdezzük meg a tálibokat, miért lőnek a magyarokra is?
Szerintem azt fogják felelni, hogy „azért, mert ők képezik ki az ellenségünket harci helikopterek vezetésére, tehát közvetetten ellenünk harcolnak”. Ha nem ezt válaszolják, akkor nagyon csodálkoznék.
Amikor megkérdezték az arabokat, hogy miért nem kímélik a harcba nőket és a gyerekeket, azt felelték: mert az asszonyok meg gyermeket szülnek, a gyerekek felnőnek, az én gyerekemre fognak lőni.
Ez a harc természete. Aki ott van, mindegy, hogy csak egy lámpát tart a műtétnél, az is harci tevékenységet végez, és az ellenség arra is lőni fog!
Véleményem szerint a fenti megkülönböztetés teljesen önvakítás, és méltánytalan az ott lévőkkel szemben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html