A sertéshús áfájának a korábbi 27-ről 5 százalékra való csökkentése 17,3 százalékos árcsökkenést eredményezett volna januárban, ha a boltok teljes mértékben áthárítják azt a vásárlóknak. Ezzel szemben a KSH januári inflációs statisztikája szerint decemberhez képest a sertéshús ára 15,3 százalékkal csökkent.

A képet valamelyest árnyalja, hogy január elején még elvileg lehetett olyan húst vásárolni, amelyet a korábbi áfakulcs szerint áraztak, azonban a termék romlandó volta miatt, ez a hatás elenyésző lehet.

Tavalyhoz képest még jelentősebb a változás

Éves bázison nézve a sertéshús ára még nagyobb mértékben, 17,2 százalékkal csökkent, ahogy 2015-ben végig olcsóbban lehetett hozzájutni, mint egy évvel korábban. Ennek köszönhetően a teljes hús, hal, húskészítmény termékcsoport ára is 5,4 százalékkal csökkent tavaly januárhoz képest.

Forrás: KSH, Napi.hu-gyűjtés

Brutális krumplidrágulás jött

Tovább gyorsult a burgonya árának emelkedése éves bázison, januárban már 48,5 százalékkal kellett érte többet fizetni a boltokban. Nem lett jobb a helyzet a friss zöldségek és a gyümölcsök esetében sem, előbbi 20, utóbbiak 17,7 százalékkal drágábbak, mint egy évvel korábban.

Szembetűnő még a cukor drágulása, amelyért az elmúlt 4 hónapban folyamatosan egyre többet kell fizetni éves összevetésben: januárban már 13,1 százalékos volt az átlagos drágulása.

Rossz hír a dohányosoknak, jó a töményezőknek

A cigaretta ára immár 8. hónapban gyorsult éves bázison, januárban már 5 százalékkal kellett többet fizetni. A tömények esetében viszont érezhető, hogy a tavaly év eleji adóemelés hatása lassan kifut a bázisból, ugyanis a decemberi 9 százalékhoz képest, januárban már csak 5,6 százalékkal kellett érte többet fizetni a boltokban.

Megéri palackos gázt venni

Januárban a háztartási energia termékcsoportban már csak a palackos gáz ára csökkent éves bázison, nem is kevéssel: 13 százalékkal. A vezetékes gáz, az áram és a távfűtés ára nem változott, a tűzifa viszont 3,5 százalékkal került többe.

Az üzemanyagok kifutnak a bázisból

Az üzemanyagok ára tavaly januárban érte el első mélypontját, ahonnan minimális mértékben visszapattantak az árak. Bár idén januárban újabb negatív rekord dőlt meg az olajpiacon, az üzemanyagok már "csak" 5,4 százalékkal kerültek átlagosan kevesebbe, mint 2015 első hónapjában.