A 2012-es bevallások alapján Magyarországon a munkáltatók összesen 102,8 milliárd forint úgynevezett egyes meghatározott juttatást, valamint 281,2 milliárd forint béren kívüli juttatást adtak. Ezek alapján 2013-ban 110 milliárd forintra tehető a juttatások adóelőnye a munkabérhez képest, azt feltételezve, hogy a munkáltatók a teljes munkáltatói költségen nem változtatnak. Ebből a Széchenyi pihenő (Szép) kártya adóelőnye 2013-ban 22 milliárd forint, az Erzsébet-utalvány adóelőnye 2013-ban 27,7 milliárd forint - adott becslést ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Garai István Levente MSZP-s országgyűlési képviselő írásos kérdésére adott válaszából.

A tárcavezető szerint a béren kívüli juttatások adójogi kategóriája a gazdaságpolitika fontos eszközcsoportját jelenti. Ez az adójogi kedvezményezés legalább háromféle közösségi cél eléréséhez járulhat hozzá:

- közvetetten, bizonyos jól körülhatárolt iparágakban teremt addicionális keresletet (gazdaságfejlesztési cél)

- a magánszemély adott fogyasztási javakhoz való hozzájutását segítik (szociálpolitikai cél)

- a magánszemély öngondoskodásának ösztönzésével a juttatásukon keresztül a társadalmilag előnyös javak fogyasztás serkenthető, az állam terhei csökkenthetők (öngondoskodás ösztönzése).

A családi adókedvezmény és a célzott szociális hozzájárulási adó kedvezmények figyelembe vétele nélkül 2013-ban a béren kívüli juttatások adóelőnye a munkabérrel szemben a teljes munkáltatói költség arányában 22,7 százalék, míg az egyes meghatározott juttatások esetében ez az arány 15,2 százalék.

A béren kívüli juttatások közé tartozik az Erzsébet-utalvány és a Szép kártya, továbbá az iskolakezdési támogatás, valamint az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulás. Az Erzsébet-utalványt béren kívüli juttatásként eddig több mint 1,8 millió munkavállaló választotta Magyarországon. Az utalvány 2012-ben mintegy 90 milliárd forint értékben került forgaloma. A gazdaságfejlesztési célú béren kívüli juttatásokat alapvetően a Szép kártya foglalja rendszerbe. Alszámlájától függően kulturális, szociális vagy egészségvédelmi célokat is szolgál. Tavaly a kártyára feltöltött összeg összesen 71,7 milliárd forint volt, ebből 17,8 milliárd forintot töltöttek fel a szálláshely alszámlára, 43,2 milliárdot a vendéglátás alszámlára és 10,7 milliárdot a szabadidő alszámlára. Az iskolakezdési támogatás családtámogatási eszköz, az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulás az öngondoskodást célozza - sorolta a miniszter.

Szép kártya adatok (2013. február végén)
Elfogadóhelyek száma (darab)41 723
Szerződött munkáltatók száma (darab)19 457
Feltöltött kártyával rendelkezők száma (darab)800 808
Társkártyák száma (darab)18 830
Kártyára feltöltött összeg összesen (millió Ft)79 017,1
- ebből szálláshely alszámla (millió Ft)19 247,5
- vendéglátás alszámla (millió Ft)47 954,8
- szabadidő alszámlára feltöltött összeg ( millió Ft)11 814,7
Kártyával fizetett összeg összesen (millió Ft)51 261,4
- ebből szálláshely alszámláról (millió Ft)11 139,1
- vendéglátás alszámláról (millió Ft)34 031,5
- szabadidő alszámláról (millió Ft)6 090,7
Forrás: NGM