Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A fogyasztói szokásokhoz való alkalmazkodás jegyében a korábban kétliteres üdítőitalok a nyár közepétől 2,5 deciliterrel kisebb kiszerelésben kaphatók. A KSH egyes termékekre vonatkozó átlagos fogyasztóiár-statisztikája szerint kevesebbet is kell fizetni ezekért az üdítőkért, a Coca-Coláért mindenképpen.

Az idén júliusban, amikor az átállás elkezdődött és a készletek cserélődni kezdtek, az átlagár 354 forint volt, amely 17 forinttal, 4,6 százalékkal kevesebb mint az egy évvel korábbi 371 forint. Augusztusban, amikor a kétliteres palackok zöme már eltűnt a boltok polcairól, a különbség 37 forintos, 9,6 százalékos volt. Azóta - bár az árcsökkenés üteme lassult egy kicsit - 25-36 forint közötti összeggel kell kevesebbet fizetnünk egy ilyen kólás palackért.

Forrás: Napi.hu, KSH

Bár az üdítő árában számos költségelem van - a marketingtől kezdve a logisztikán át a kereskedelmi árrésig -, a vásárlókat mégis az érdekli, hogy az elfogyasztott termékért mennyit kell fizetni. Ha a 2 literes Coca-Cola tavaly augusztus és november közötti árát arányosítjuk az 1,75 literhez, akkor kiderül, hogy az átlagos fogyasztói árak 11-21 forinttal lehetnének alacsonyabbak, minden más tényező változatlanul hagyása mellett.

A Coca-Cola átlagos fogyasztói ára
Hónap2014-es átlagos fogyasztói ár (2 liter)2015-ös átlagos fogyasztói ár (1,75 liter)2014-es ár 1,75 literre vetítve
Különbség
Augusztus383 Ft346 Ft335 Ft11 Ft
Szeptember373 Ft337 Ft326 Ft11 Ft
Október371 Ft346 Ft325 Ft21 Ft
November369 Ft341 Ft323 Ft18 Ft

Jövőre változik a módszertan

Bár a KSH inflációs adatsorában még most is a 2 literes kiszerelés szerepel, a hivatalnál elmondták a Napi.hu-nak, hogy ettől függetlenül már jelenleg is az 1,75 literes palackok árát monitorozzák. Nem is tehetnek mást, hiszen a korábbi készletek elfogytak a boltok polcairól. Jövőre ugyanakkor már "hivatalosan" is az 1,75 literes palackok szerepelnek a módszertani megjegyzésben.