Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jobboldal-közelinek tartott Nézőpont Intézet exit poll felmérése szerint a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a "kormányváltó összefogásra" 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék.

Az MSZP szóvivője abban bízik, hogy a 2002-höz hasonlóan most is téved az exit poll kutatás. Erről Veres Gábor vasárnap este negyed nyolc után beszélt az MTI-nek. A szóvivő a Nézőpont Intézet által közölt adatokról szólva azt mondta, az intézet kutatásaival nem szoktak foglalkozni, most sem tenné. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy 2002-ben a 19 órakor nyilvánosságra hozott exit poll alapján a Fidesz magasan megnyerte a választást, az eredmények viszont megcáfolták ezt, a Fidesz veszített. Mint mondta, most is ebben bíznak.

A vasárnap készített felmérés szerint más párt nem kerülhet be a parlamentbe.

A felmérést - amelyről a Nézőpont Intézet tájékoztatta az MTI-t - vasárnap 1200 ember telefonos megkérdezésével készítette a közvélemény-kutató. Ez egyben - és ezt már csak mi jegyezzük meg - azt is jelenti, hogy nem klasszikus exit pollról van szó, hiszen nem a szavazóhelyiségekből távozókat kérdezték ki, hanem szimpla telefonos közvélemény-kutatásról. Később a Nézőpont is pontosított: nem exit pollról, hanem választásnapi kutatásról van szó.

A szintén jobboldali Századvég szerint a Fidesz-KDNP 47-51 százalékot, a baloldali közös lista 19-23 százalékot, a Jobbik 18-22 százalékot, az LMP 3-7 százalékot hozhatott össze.

Az Index mandátumbecslése szerint éppen sikerült megszereznie vasárnap a kétharmados parlamenti többséget a Fidesz-KDNP-nek: számításaink szerint az éppen kétharmadot jelentő 133 képviselői helyük lesz. A baloldali pártszövetségnek 40, a Jobbiknak 21 képviselője lesz az új parlamentben, és becsléseink szerint az LMP-nek, ha csak kevéssel is, de sikerült átlépnie az 5 százalékos küszöböt, és így 5 képviselője lesz.

Úgy számoltak, hogy a 4,9 millió szavazó 47-48 százaléka, 2,3-2,4 millió támogatta a Fideszt, ennél körülbelül egymillióval kevesebben, körülbelül 1,3 millióan a baloldalt, míg a Jobbik az országos listán 1-1,1 millió szavazatot kapott. Az LMP-t 270-290 ezren támogathatták.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője csalódottsággal vette tudomásul, hogy nem mentek el annyian szavazni, mint amennyi emberre számítottak. "Ez a demokrácia szempontjából nem jó" - mondta Bajnai, hangosan elgondolkodva arról, hogy ez a közöny vagy a félelem miatt lehetett-e így.