Hat európai állam is szerepel az InterNations top 10-es listáján, ahol azt vizsgálták, melyik országban találják a legjobbnak a külföldről érkezett munkavállalók a munka és magánélet egyensúlyát. A felsorolásban több helyen is hosszabb az átlagos munkahét a magyar átlagnál, a dolgozók mégis kipihentebbnek és motiváltabbnak érzik magukat.

Göröcs Lili Melinda, a Profession.hu hr vezetője szerint az már szinte minden ágazatban megfigyelhető munkaerőhiány miatt magasabb stresszt kell megélniük a dolgozóknak a mindennapokban, ráadásul a céges emailek folyamatos követésével a munkaidő és a szabadidő közötti határt is felszámoljuk, így nem tudunk ténylegesen kikapcsolódni. Márpedig a legfontosabb tényező, hogy mennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy el tudjunk szakadni a munkahelyi feladatokból és környezetből származó stressztől.

Minden korábbi felmérés azt bizonyítja, hogy az átlagos magyar munkavállalók sokkal kevésbé tudatosak abban, hogy időben hazamenjenek a munkahelyükről, illetve ne nézzék az emailjeiket munkaidőn kívül, vagy akár a szabadságukon. Ez jelentősen rontja munka és magánélet közötti egyensúly érzetét és gyengíti a motivációt. A vezetők nem feltétlenül várják el a folyamatos elérhetőséget, de öntudatlanul is azokat a munkavállalókat részesítik előnyben, akik ezt maguktól megteszik. Ha több munkatárs is rendszeresen dolgozik munkaidőn kívül, az hamar a céges kultúra részévé válik.

Magyarországon a legtöbb munkáltató még mindig nem kezeli aktívan a hr-problémákat és inkább az új dolgozók megszólítására koncentrál, mint a meglévők megtartására, pedig munkához nem kötődő, kikapcsolódást segítő juttatásokkal és a munkaidő betartásának ösztönzésével jelentősen növelhető a munkavállalók hosszabb távú motivációja - jegyzi meg a szakember.

A Profession.hu közleménye a fentiek mellett megjegyzi, hogy a fiatalok már nem az egyensúlyra törekednek, hanem az összhangra. Olyan munkahelyet keresnek, ahol otthon érezhetik magukat és barátok veszik körül őket. Nem esnek zavarba, ha egybeolvad a munka és magánélet, mert maga a munkavégzés is kellemes számukra. Ez részben azt is jelenti, hogy a hagyományos munkaidőben többet foglalkoznak magánéleti kérdésekkel, de azt is, hogy azon túl szívesen foglalkoznak a feladataikkal. Ha az összhang megvalósul, a munkavállalók elhivatottabbak és hatékonyabbak lesznek - hangzik a szakmai jótanács.

Képünk forrása: Shutterstock