Új fejezetet nyithat a szellemi tulajdon védelmében a a kormány reményei szerint az a háromoldalú stratégiai megállapodás, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a szellemi tulajdon védelmével foglalkozó tizenhat szervezet kötött a szellemi tulajdon világnapján. Navracsics Tibor tárcavezető az MTI tudósítása szerint ennek révén az érintett szervezetek, feltalálók és vállalkozások számára nagyobb jogbiztonságra, érzékenyebb jogi szabályozásra számíthatnak majd.


A megállapodás célja a szellemi tulajdon-védelem olyan magas szintű, egyben kiegyensúlyozott érdekviszonyokat megteremtő szabályozásának előmozdítása, amely a hazai alkotókat és vállalkozókat, illetve a hazai innovációs szereplőket a társadalom számára is értékes új szellemi alkotások létrehozatalára sarkallhatja. A megállapodás lehetővé teszi továbbá a szellemi tulajdon, mint versenyeszköz hatékony alkalmazását, emellett hozzájárul a kreatív iparágak fellendüléséhez.

A megállapodást a miniszter és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke mellett a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda, a Hungart Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület, a Filmjus Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesülete, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Előadóművészi Jogvédő Irodája, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége, a Magyar Reprográfiai Szövetség, a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete, a Reprogress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesület, a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület, a ProArt Szövetség a Szerőzi Jogokért, a Magyar Szabadalmi Ügyvédi Kamara, a Magyar Védjegy Egyesület, a LES Magyarország a Szellemi Tulajdon Üzleti Hasznosításáért Közhasznú Egyesület, az AIPPI magyar csoportja, a Magyar Feltalálók Egyesülete írta alá.