A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke Suppan úgy véli, a hazai kockázati megítélést csak kellően alátámasztott, hiteles, lehetőleg strukturális reformokat is tartalmazó költségvetési terv javíthatja. Ehhez további segítséget adhat egy esetleges keretmegállapodás az IMF-fel. Az önkormányzati választások után és a költségvetés tervezésével egyidejűleg konkrét fiskális konszolidációs lépések bejelentésére számít a CIB. Ez szerintük a 270-es sávba juttathatja az év végére az eurót, és jó eséllyel közelebb tolhatja a svájci frank értékét is a 200 forintos szinthez. Az OTP elemzési központjának árfolyam-előrejelzésében az év végére 280-as euróárfolyam szerepel, a jegybanki alapkamat változatlansága mellett. Ennek hátterében - mondták el érdeklődésünkre - az a feltételezés áll, hogy a kormányzat a jövő évben tartja a konvergenciaprogramban vállalt, három százalék alatti hiánycélt. Mint hozzátették: ha a kitűzött hiánycélok teljesülnek idén és jövőre is, akkor Magyarország GDP-arányos államadóssága jövőre már csökkenhet, és a költségvetési hiány tekintetében is a legjobbak között leszünk az unióban. Ezek együttesen jelentősen csökkenthetik a magyar eszközöktől elvárt kockázati prémiumot, ami változatlan alapkamat mellett is lehetővé teszi a forinterősödést.